5 titok, hogy örökké együtt maradjatok szerelmeddel

Rovat

Megosztás

A párkapcsolat kemény dió – a szenvedély fellángol, majd kialszik, hiszen a szerelem, mint kémiai folyamat, nem tartható fenn örökké. Nem bírná a testünk, sajnos. De hogyan maradjatok továbbra is boldog párkapcsolatban? Itt van 5 tuti tipp!

1. Jegyezd meg: a változás emberi dolog.

Pláne igaz ez akkor, ha fiatalon jöttök össze. Együtt váltok felnőtté, és ennek a folyamatnak velejárója, hogy közben alakul a személyiségetek, más-más dolgok kezdenek el érdekelni titeket. Ha szereted, fogadd el, és haladj vele együtt! Ehhez nem kell más, mint sok-sok beszélgetés, közös programok, és őszinteség.

2. A változatlanság pedig még inkább.

Ha már kezd idegesíteni, ahogyan a másik eszik – gondolj arra, hogy mikor beleszerettél, is így evett. Idegesít, ahogyan piszkálja az orrát – lehet, hogy mikor összejöttetek, pont ezt tartottad benne a legédibbnek. Ne felejtsd el, hogy ő még mindig ugyanaz az ember, akibe beleszerettél, és nem véletlenül pont őt választottad! Találd meg, újra- és újra fedezd fel benne azt, akit megtaláltál magadnak azért, hogy boldogok legyetek együtt.

tumblr_nd2v3s8eBH1th10h0o1_500

3. A veszekedések közben maradj ember.

Lehet veszekedni gusztustalanul, kivetkőzve önmagunkból, megalázhatod a másikat és beletaposhatod a porba – igen, nyerhetsz te. De meddig? Te tudod, hogy mi a fontosabb: megnyerni egy meccset, vagy együtt maradni szeretetben, megbecsülésben? A veszekedések alkalmával ne a másik megalázására törekedj, hanem arra, hogy elmondd: neked ez miért rossz, neked miért van rá szükséged, hogy ez változzon. Ne hibáztass, hanem mutass rá a helyzet hibájára! Ha komolyan tervezel, ez rettentően fontos.

4. Tanulj meg megbocsátani.

És ne hánytorgasd fel a régi sérelmeket! Ha komolyan beleveted magad egy kapcsolatba, sérülsz. Ez már csak ilyen. De ha azt mondod, megbocsátasz, tedd is azt. Ha ezek után mindig felhozod, hogy bezzeg neked milyen rossz volt, a másik folyton azt fogja érezni, hogy nem elég jó – persze, hibázott, de ki nem? Kérjen bocsánatot, bizonyítsa be, hogy megbánta, te bocsáss meg – és éljetek tovább boldogan. Oldjátok meg együtt a problémát!

tumblr_n73r6r76va1tpdvtwo1_500

5. És tanulj meg bocsánatot kérni.

Tudod, hogy a világon a legnehezebb szavak: szeretlek, bocsánat, kérlek, segíts? Nem véletlenül: mi, emberek, büszkék vagyunk, néha nagyon önzők és makacsak. Te ne legyél ilyen a szerelmeddel! Ha hibáztál: valld be magadnak, és kérj őszintén bocsánatot. Ismerd el, hogy te sem vagy tökéletes! Ha mástól elvárod, magadtól is várd el! Sokkal könnyebb lesz, hidd el.

Plusz egy titok: A kevesebb néha több. 

Egy idős néni egyszer azt mondta nekem: a hosszú házasság titka, hogy be tudod fogni a szád. Mire gondolt? Arra, hogy a fontos dolgokat meg kell beszélni, igen – de a felesleges, idegesítő, apró dolgok kimondása előtt számolj tízig, és tartsd magadban azokat. Nem kell minden nap felháborodni, ha a párod otthagyja a zsepiét az asztalon, vagy nem hajtja le a WC-ülőkét, vagy már megint beleeszik a kajába, pedig még nincs is kész – gondold végig, tényleg akkora katasztrófák ezek? Nem. Mindenkinek megvannak azok az apró bakijai, amik nélkül nem lenne az, aki – nem éri meg ezek miatt veszekedni. Inkább szeress bele azért újra és újra, hogy olyan, amilyen!

5 titok, hogy örökké együtt maradjatok szerelmeddel
Szerinted ezek segítenek egy kapcsolatban?

Képek: hdwallpaper.nu/wp-content/uploads/2015/04/Sweet-cute-love-beautiful-romantic-couple-wallpaper-download.jpg, 33.media.tumblr.com/fa4f0d518ba5f9428e72869297dbc7d5/tumblr_nd2v3s8eBH1th10h0o1_500.gif,

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta