Tiniszerelem és komoly kapcsolat közti különbség

Rovat

Megosztás

A szerelemben is vannak fázisok, ami függ az életkortól, illetve a kapcsolat hosszától. Minden kapcsolat más, így máshogy viselkedünk a partnerünkkel, máshogy állunk a dologhoz.

Vegyük sorra a fiatal kori szerelmet, illetve egy hosszabb kapcsolat jellemzőit.

A szerelem valahol óvodás korban kezd el felrémleni bennünk. Akkor még csak félve közeledünk a másikhoz. Többnyire abból áll, hogy ugyan keressük a másik társaságát, de nem tudunk mit kezdeni vele. Ez első komolyabb lépésekre még várni kell, ami tini korban jön el.

Mondhatni, hogy hevesebb érzelmek jellemzik, aminek gyors fellángolása van. Saját szemszögemből tudnám megfogalmazni a dolgot. Tini koromban – amennyire pontosan vissza tudok emlékezni- még inkább egyfajta hevesség jellemzett. Bizonytalanok voltunk és senki nem tudta hogy kell ezt csinálni. Furcsa dolog volt ez a kapcsolatosdi. Nem voltak akkoriban komoly érzelmek. Ugyan szerelmes az ember, de ez csupán tiniszerelem volt. Nem hiszem, hogy lett volna bárki is, aki komolyan vette volna a kapcsolatát. Ez inkább amolyan ismerkedés volt a későbbi dolgokkal. Valahol el kell kezdeni egy kapcsolatot kialakítani és ennek tinikorban van itt az ideje.

A komoly kapcsolat egyszerűen úgy lehetne megfogalmazni, hogy komoly. Az érzelmek elmélyültek. Itt már biztos lehet benne az ember, hogy mindenben számíthat a másikra és mindig ott lesz mellette. Mindent meg lehet beszélni és nincsenek tabuk. A kilátás pedig a jövőre olyan, hogy nem tudnánk elképzelni az életünket a másik nélkül. Úgy érzi az ember, hogy a másik fél egy biztos pont az életében.

A tiniszerelem egy fantasztikus dolog, és kevesebb lenne az ember, ha kimaradna belőle, azonban utólag jövünk rá, hogy mennyivel más minden évekkel később.

Tiniszerelem és komoly kapcsolat közti különbség
Szertinted létezik sírig tartó szerelem?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta