Androgün- nő, vagy férfi? Esetleg mindkettő?

Rovat

Megosztás

A divatvilág mindig is igyekezett provokálni a közönséget, de eljött az az idő, amikor a kirívó ruhadarabok és kiegészítők már nem pukkasztották eléggé a polgárokat. Ekkor jöttek az androgün modellek, akiknek különös tulajdonságuk, hogy nehéz eldönteni róluk, melyik nemhez tartoznak.

A görög mitológia szerint az androgünök magukban foglalták a férfit és a nőt is, együtt rendkívül erősek voltak, viszont hatalomvágyuk oda vezetett, hogy Zeusz kettéválasztotta őket, így került külön utakra a férfi és a nő vagyis androsz és güné, akik azóta is szüntelenül keresik egymást.

Persze, a mai világban androgünnek lenni nem ennyire mítikus, és Zeusztól sem kell félnünk, de tény, hogy sok olyan ember kerül a szemünk elé, akikről vonásaik alapján szinte lehetetlen eldönteni, hogy melyik nemet képviselik. Vegyük például Tilda Swinton brit színésznőt (ő volt Jadis, a boszorkány a Narnia krónikáiban). 55 éves, de még mindig nehéz feladat elé állítja azokat, akik nem tudják, ki ő, ráadásként rengeteg divatkampány arca is volt az elmúlt 10 évben.

tildaswinton chanelKép: Chanel

A 2000-es évek elejétől kezdve egyre több divatmárka fedezte fel az androgün modellekben rejlő lehetőségeket. A legkézenfekvőbb, hogy mindkét nemet képviselhetik, máris kevesebb gond akad azzal, hogy megtalálják a megfelelő modelleket a női és a férfi oldalra. Kettő az egyben, nem igaz? De nem csak emiatt kerülnek ilyen modellek az újságokba és a kifutókra, ugyanis az androgün egyfajta jelenség, amely mindenki figyelmét felkelti, gondolkodóba ejti, már-már provokálja az embereket, a divatszakma pedig éppen erre hajt.

Nem véletlen, hogy a modellek többsége egyre vékonyabb lett az évek során, nemi jellegeik néha alig felfedezhetőek, és egyre inkább terjedt az uniszex viselet is, ami mára teljesen hétköznapivá vált. A divatguruk pontosan tudják, mekkora hatással van a világra, amit csinálnak, talán éppen ezért nem szerencsés a nemi identitással játszaniuk? Mennyire képes összezavarni bármelyik nemet, ha a neki szánt ruhákat olyasvalakin látja, aki se nem nő, se nem férfi, vagy éppen mindkettő?

jana knauer insta 2 jana knauer insta
Kép: Jana Knauer instagram

Ez a 17 éves fiú a világ egyik legnépszerűbb make up blogját vezeti, és most ő lett a covergirl beauty márka első férfi nagykövete, aki Katy Perry oldalán mutatja majd be a legújabb szempillaspirált.

first-male-covergirl-spokesmodel-james-charles-21
Kép: boredpanda

Lady Gaga is szereti keverni a nemeket a videóiban, amivel éveken át folyamatosan magára vonta a világ figyelmét. Sokáig mindenki azt rebesgette, mi lehet a lába között, (természetesen továbbra is egy nőről van szó), meghökkentő stílusa miatt mára pedig már ikonná vált.
lady gaga
Kép: idolator.com

Andrej Pejic az egyik legismertebb képviselője az androgünségnek, ő az, aki már minden nagy divatmárka kampányában szerepelt, mindkét oldalt képviselve. Nemileg a férfiak táborát erősítette, manapság azonban Andreja-ként éli életét.

andrej
Kép: thinglink.com

Persze nem minden modell androgün, sőt Lady Gaga sem férfi, de azt le kell szögezni, hogy ezek az emberek a nemiség egy teljesen más oldalát képviselik, ami sokak szerint egyáltalán nem tereli jó irányba az újabb generációkat.

Kiemelt kép: offertabs.com

Androgün modellek
Szerinted összezavarhat valakit ezzel a divatvilág?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta