Az exemnek új párja van – Miért zavar?

Rovat

Megosztás

Szakításkor gyakran az az első gondolatunk, hogy nem élnénk túl, ha az exünk találna valakit és ezt végig kellene néznünk. Persze, ez teljesen normális az elején. Azonban sokszor akkor is zavar minket a dolog, ha hónapok, esetleg évek teltek el a különválás óta.

A volt barátomról tudtam, hogy nem talál egyhamar új nőt. Nem azért, mert bénán csajozna, csak ő nem akart egy ideig lányokkal foglalkozni. Majdnem egy évvel az eset után megtudtam, hogy jár valakivel. Felzaklatott, pedig azóta nekem is volt egy rövidebb kapcsolatom, meg egyértelműen nem akartam újrakezdeni, ráadásul annyi idő telt el, hogy nem kellett volna zavarnia.

Nem tűnik normálisnak, de ne aggódjatok, az. Belegondolni abba, hogy mindent, amit veletek csinált, most mással csinálja… ráadásul valószínűleg beszéltek a volt párokról, tehát az utód tud rólatok egy-két (olykor kellemetlen) dolgot. Hiába vagytok túl az exen, ez könnyen megbánthat.

Én nem csináltam semmi különöset, másnapra elmúlt a sokk. Nem is lehet mit tenni, szétválasztani őket nem lehet és fölösleges is, mindenkinek kijár, hogy megtalálja az igazit. Lehet, hogy boldogabb vele, vagy jobban hozzá illik, de ez se zavarjon. Nem azt jelenti, hogy mi rosszabbak voltunk, csak azt, hogy így kellett történnie.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta