Az igazi Benjamin Button: 80 éves testben él a négyéves

Rovat

Megosztás

Ritka betegség, a progéria ihlette meg bő száz éve Scott Fitzgeraldot, hogy megírja Benjamin Button különös életét. Körülbelül 130 ilyen esetet jegyeztek fel 1886 óta, az egyikük most négyéves és Bangladesben él.

A csecsemő megszületésekor semmi nem utal a progériára. A problémák az első évben jelentkeznek, ekkor kortársaihoz képest feltűnően lassan fejlődik a gyermek, miközben rohamos öregedésnek indul.

Így történt ez a dél-bangladesi Bayezid Hossain esetében is. A most négyéves kisfiú csak háromévesen kezdett járni, de már három hónaposan minden foga kinőtt. Jelenleg apró teste olyan, mint egy nyolcvanévesé. A ráncaiért és megnyúlt bőréért a kutisz laxa ritka kötőszöveti betegség a felelős.

NINTCHDBPICT000255082320

Bayezid az átlagosnál magasabb intelligenciával rendelkezik, vidám és nagyon szeret játszani. Sokszor szedi darabjaira játékait, hogy aztán összeszerelhesse őket – mégsem jár óvodába. Külseje miatt félnek tőle kortársai. Az első évben a falu lakói is idegenkedtek tőle. Ami persze nem akadályozta meg őket a kíváncsiskodásban és a pletykálásban- írja a globoport.hu. 

Fiatal szülei unokatestvérek és többen is feltételezték, ez okozta első gyermekük betegségét. A progériáért az esetek 90 százalékánál egy génhiba felelős. Ennek ellenére nem öröklődik, nem úgy, mint a többi genetikai betegség.

NINTCHDBPICT000255082340

A brit bulvársajtóban megjelent híradásokból kiderül, hogy a helyi orvosok nem tudtak mit kezdeni a jelenséggel. Bayezid 22 éves apja, Lovelu Hossain fizikai munkásként havi 50 dollárnyi összeget (14.000 Ft) keres. Fia egészségére már körülbelül 4000 dollárt (több mint 1 millió forint) költött, de az orvosokhoz hasonlóan sem a kuruzslók, sem a sámánok nem tudtak segíteni.

A progéria miatt érelmeszesedéstől és más keringési zavaroktól is szenvednek a kis betegek. Általában szívroham és szívelégtelenség végez velük kamaszkorukban. Bayezid apja és mindössze 18 éves anyja is ettől retteg, miközben igyekeznek minden pillanatot vidáman megélni szemük fényével.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta