Az ország, ahol lassan kihalnak az őslakosok

Rovat

Megosztás

Latin-Amerikában Brazíliában él a legkevesebb őslakos, a legutóbb jegyzett hivatalos adatok szerint mindössze 900 ezren vannak. A számuk azonban egyre csökken a velük szembeni erőszakhullám miatt.

A siralmas helyzetet tovább fokozza, hogy 2000 és 2015 között összesen 752-en, tavaly pedig 87-en próbáltak véget vetni az életüknek az őslakosok között, és ezek az eseteknek a nagy része Mato Grosso do Sul államban történt.

Csaknem 600, 5 év alatti őslakos gyermek halt meg ugyanebben az időszakban tüdőgyulladás, krónikus hasmenés és különféle gyomor- és bélrendszeri betegségek miatt. A korai halálozási arány is sokkoló Mato Grosso do Sulban: ezer születésre 26 haláleset jut kisgyermekkorban, ami duplája a nemzeti átlagnak.

A kormány politikája sem kedvez az indián törzseknek: földjeikről folyamatosan kiszorítják őket, az alapvető egészségügyi és oktatási szolgáltatásokban sem részesülhetnek, jogaik is szinte alig vannak, és meglehetősen védtelenek az erőszakhullámmal szemben.

A CIMI, azaz az Indián Missziós Tanács által végzett felmérés szerint 2015-ben 18 földbirtoklással kapcsolatos konfliktus került bíróság elé, ezekben az esetekben erőszakkal elvették az őslakosok által használt földeket. Folyamatosak a konfliktusok a helyi farmerek és a törzsek között, több esetben fegyverrel támadtak a védtelen indiánokra a helyiek, és a nagy gyárak terjeszkedései sem enyhítenek a kilátástalanságon: nap, mint nap több ezer hektár földet tarolnak le az őserdőben- írja a Globoport.hu. 

A helyzet tehát súlyos: nem tudni, mikor és ki fogja megvédeni az indián törzseket, a jogvédő szervezetek tiltakozásai szinte alig találnak visszhangra, az őslakosokat érő közvetlen és közvetett támadások pedig megtizedelik a törzseket. Az indián populációk csökkenésével együtt a kultúrájuk és az általuk képviselt természetközeli életmód is eltűnőben van, földjeik és a természet kipusztításával pedig olyan érték veszik el, amit később már nem pótolhat az emberiség.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta