Azok a régi csibészek – múltidéző est Benkő Lászlóval

Rovat

Megosztás

Ősztől, immár negyedik évadát kezdi a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának egyik legnépszerűbb programsorozata, az Azok a régi csibészek. A poptörténeti talkshow-n ezúttal is Lévai Balázs kérdez, és első alkalommal Benkő László, zenész, billentyűs, zeneszerző, a legendás Omega zenekar tagja válaszol. Életműve alapján lesz is miről mesélni.

Benkő László zenélt a Benkó Dixieland Bandben, és a kezdetektől fogva a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Omega zenekart erősíti – főként a billentyűs szekcióban, azonban számos más hangszeren is játszik: többek között trombitán és a furulyán. Az Omega mellett a Budapest Gold Stars formációval is koncertezik, emellett dalszerzőként számos önálló és más produkció fűződik a nevéhez.

Egyebek mellett az 1980-ban, a Planetáriumban bemutatott Űropera zenéjét is ő írta, első szólóalbuma nem sokkal ezt követően, 1982-ben Lexikon címmel jelent meg. Ő az alapítója az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttesnek, de a színház világa sem áll távol tőle: 2009-től ő a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellép a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák.

Az Azok a régi csibészek címmel elindított programsorozat, két évvel ezelőtt, 2015-ben, a Cseh Tamás Program Könnyűzenei Örökség alprogramjának keretében indult útjára, hogy aztán rövid idő alatt meghódítsa a rocktörténeti visszaemlékezésekre fogékony közönség szívét.

A sorozat eddigi beszélgetésein többek között olyan legendás zenészek kapcsolódtak be a pályafutásuk mellett a rocktörténeti folyamatok okait, miértjeit is taglaló beszélgetésekbe, mint Balázs Fecó, Frenreisz Károly, Kóbor János, Pataky Attila, Szikora Róbert, Török Ádám, Szörényi Levente, Szűcs Judith, vagy Zalatnay Cini.

A sorozat célja, hogy első kézből közvetítsen ismereteket a hazai pop-rock legendáriumáról, a zeneiparról és az ifjúsági kultúráról. A közönség előtt zajló mélyinterjúk nyomán tavaly egy kiadvány is készült, amely Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock and rollról címmel jelent meg.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta