Bántanál valakit parancsra? Megdöbbennél az eredményen!

Rovat

Megosztás

Képes lennél tudatosan fájdalmat okozni egy másik embernek, ha egy felsőbb hatalom erre utasítana? Ha erre egyből rávágod, hogy kizárt, jó eséllyel tévedsz. A szociálpszichológia történetének egyik legzavarbaejtőbb kísérletét több mint 50 év után most megismételték, és az eredmény ugyanaz: felsőbb utasításra az emberek nagy többsége igenis bántaná a másikat.

Stanley Milgramnek 1961-ben jutott eszébe a gondolat: engedelmeskedik-e az ember egy olyan felsőbb hatalomnak, amely a lelkiismeretükkel ellenkező dologra kötelezi őt? A ránézésre pofonegyszerű kérdésre nem várt választ kapott.

A kísérlet maga egy szimuláció volt: az egyik alany “tanár” volt, a másik “diák”. A tanárnak kérdéseket kellett feltennie, és amikor a diák helytelenül válaszolt, akkor büntetésként enyhe áramütést kapott a tanár által egy szerkezet segítségével. A diák természetesen egy beépített színész volt, csupán eljátszotta a fájdalmat, ám a valódi tesztalany, a tanár erről mit sem sejtett. Rá a kísérlet vezetője gyakorolt hatást, miszerint ragaszkodniuk kell a szabályokhoz és az elvállalt feladathoz, tehát rossz válasz esetén áramütést kell alkalmazni – egyre erősebbet. Az eredmény megdöbbentő volt: a tesztalanyok 85 %-a végig engedelmeskedett, 65 %-a képes lett volna egészen a 450 voltig elmenni, amibe az alany belehalt volna – mindezt úgy, hogy bármikor kiszállhattak volna belőle. A kísérlet arról is beszámolt, hogy az alanyok nagy része ezt vonakodva, rossz lelkiismerettel tette meg.

A kísérlet azt mutatta, hogy bármennyire is nonszensz, felsőbb hatalom hatására az emberek nagyobb része reagál behódolóan, még akkor is, ha ez ellenkezik saját elveivel. Milgramet természetesen rengetegen támadták amiatt, hogy nem elég reprezentatív a minta, illetve nagyrészt neki is köszönhető, hogy Amerikában szigorítottak az emberkísérletek menetén – nem találták elég etikusnak, hogy megtévesztették az alanyokat. Azóta néhányszor megismételték a kísérletet – mindig hasonló eredménnyel.

Most, Közép-Európában elsőként Lengyelországban próbálták ki, tanult-e valamit az emberiség a hibáiból, illetve most először külön vizsgálták a nőket és a férfiakat. Az eredmény ismét lesújtó volt: a tesztalanyok 90 %-a simán követte az utasításokat és bántotta volna a diákot. A nők és a férfiak közti különbség nem igazán mutatkozott meg, erre további kísérletek kellenének. Természetesen azt is kifogásolták, hogy mindössze 80 ember vett részt a kísérleten, tehát messzemenő következtetéseket nehéz belőle levonni, ám az eredmény több mint aggasztó: valóban ilyen gonosz az ember?

(Képek: Giphy, Aeon, Pinterest)

Bántanál valakit parancsra? Megdöbbennél az eredményen!
Képes lennél áramütést adni egy másik embernek, ha erre kérnek?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta