Befigyelt a vaktérkép! Puska az atlaszba? Földrajz érettségin túl

Rovat

Megosztás

Földrajz?? Milyen könnyű kis tantárgy! Gondolná egy kevésbé hozzáértő. Ám vajon tudná e, hogy mi az a szabadon változó valuta, azaz más néven konvertibilis? Az idei földrajz érettségi legalább akkora kihívásokat rejtett, mint a matek. A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolában jártunk, és vártuk lelkesen az érettségizőket.

dózsa5A topográfia volt a nehéz, egyébként korrekt volt, hiszen ott volt az atlasz, és abból nagyon sokat lehet puskázni úgymond, hiszen ennyi mindent fejben tartani tényleg csak egy tanár tud. Az elméleti kérdések talán egy szintben voltak

-mondta el Ildikó, aki a tájrendezőire készül.

 

dózsa2Szerintem nehezebb volt, mint az elmúlt években, de azért volt nehezebb, mert mást kérdetek. A topográfiánál az előző években főleg Nyugat-Európa vagy Amerika volt, most meg Oroszország és Kelet-Európa.

– tette hozzá Dominik

 

dózsa1Elég bizonytalan volt a topográfia, az kevésbé sikerült jól.

– mondta el nekünk egy szintén most érettségizett diák

 

 

 

  • De vajon el lehetne e rejteni egy kis puskát az atlaszba a portyázó tanárok elől?

Ahhoz nagyon szerencsésnek kellene lenni. Például a matematikánál, történelemnél ott nagyon szigorúan figyelnek, úgyhogy én nem mertem, bennem nincs ekkora bátorság. 🙂

– tette hozzá Ildikó.

Nagyon bátornak kell lenni ahhoz, hogy valaki megpróbálja. Szerintem korrektül fel lehetett készülni erre az érettségire, én nem puskáztam.

-válaszolta Dominik

  • És hány tanár sasol ilyenkor?

Hallottam már olyanról, hogy egy diákra 4 tanár vigyázott egy bizonyos iskolában. 😀 Itt “csak” 2-3 volt.

– jegyezte meg Ildikó

  • Arra a kérdésünkre, hogy kell e magántanár, a következőket válaszolták:

Kell! Hiszen ugye ez a két éves anyag hiába csak két éves, nagyon nagy és tág. Tehát a volt földrajz tanáromhoz mentem, és folyamatosan érettségi feladatokat csináltunk, idegen nyelvűt, magyart is, mindenfélét.

– részletezte Ildi

Én csak saját magam gyakoroltam, leültem és tanultam.

-mondta el Dominik.

Nos abban mindannyian egyetértettetek, hogy a topográfia nem várt meglepetéseket okozott, ám még sok van az érettségiből. Továbbra is csak lelkesen! 😀

Sok sikert nektek!

 

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta