Bérbe adta a Fehér Házat és pénzzé tette Nelson admirálist

Rovat

Megosztás

Tolvajnak lenni olykor nem csak annyit jelent, hogy az illető az utcán, üzletekben vagy bankokban fosztogatva tulajdonítja el mások értéktárgyait. Léteztek, sőt léteznek még most is olyan szélhámosok, akik furfangos eszüknek és rendkívüli kreativitásuknak köszönhették azt a vagyont, amire szert tettek. 

Az Egyesült Államok Fehér Háza nem csak impozáns külsejéről, de védettségéről is meglehetősen híres. Ez nem volt másképp az 1920-as években sem. Történt egyszer azonban, hogy egy skót származású fiatalembernek, nevén említve Arthur Furgusonnak még bérbe adni is sikerült ezt a nagy becsben tartandó épületet. Na de ne rohanjunk ennyire előre. Arthur Furgusunnak is megvan a maga története arról, hogy miként is vált ő bűnözővé.

Furguson, aki nem mellesleg egy idegenforgalmi vállalatnál dolgozott, 1925-ben a londoni Trafalgar téren sétálva pillantott meg egy turistát, aki a Nelson-emlékművet bámulva le sem bírta venni a szemét a szoborról.  Tudván a háttértörténetét az alkotásnak, ódákat zengett a turistának az emlékmű történelméről, és arról is, hogy az angol államadósság miatt eladásra fogják azt bocsájtani. Az úriember arcára kiült a döbbenet. Pár mondat után még az is kiderült, hogy a turista valójában egy vagyonos ember, aki Iowából érkezett. Furguson megragadva a pillanatot, azt hazudta, hogy ő igazából a Munkaügyi Minisztérium alkalmazottja, és ő intézi az eladás szervezését. Az iowai úr elhitte a meséjét, és azonnali intézkedésbe kezdett, hogy övé lehessen a Trafalgar tér egyik legértékesebb műve.  Nem sokkal később egy 6 ezer font értékű csekket adott át Furgusunnak, aki pedig megadta a bontással foglalkozó cég elérhetőségeit. Ez volt mindennek a kezdete, hiszen ettől fogva meg sem állt a csalásban, és a megtévesztésben. Ezt követően a Buckingham Palotát és a Big Bent is sikerül eladnia.

www.freepix4all.com
Anglia, Big Ben

 

Meglepődve azon, hogy milyen könnyű átverni az embereket, úgy döntött, hogy próbát tesz az Egyesült Államokban lévő Fehér Házzal is. Hiteles előadásával végül egy gazdag ausztrál férfinak sikerült bérbe adnia, méghozzá évi 100 dollár fejében. A bukását jelentő pillanat az volt, amikor örömében lefotóztatta magát az úriemberrel és onnantól fogva személye nem maradt titokban. Ezt követően börtönbe került, ahonnét szabadulása után egy általa megvásárolt Los Angelesi luxusvillában élt egészen 1836-ig, a haláláig.

Egy biztos, tolvajnak lenni nem egy nagy életbiztosítás, mert hiába válik sikeressé és gazdaggá az ember, ha azt csak hazugságok és csalások útján tudja elérnie mert, mint tudjuk: előbb-utóbb mindenre fény derül…

thejointblog.com
www.hdwallpapersos.com

 

Arthur Furgusun
Te bedőltél volna Arthur Furgusunnak?

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta