Boszorkányság: az élő Barbie sötét titkai

Rovat

Megosztás

„Csak a mellem plasztikázott, minden másom eredeti” – állítja magáról az élő Barbie. Bizonyítékul előszedte kamaszkori képeit. Azokból meg kiderült, hogy boszorkány volt.

Az ukrajnai Valeria Lukijanova augusztusban lesz 31 éves. Azzal büszkélkedik, hogy a Mattel baba arányaival és méreteivel rendelkezik. Ráadásul a barbie-s torzuláshoz csak a melleit nagyobbíttatta meg, minden más eredeti- írja a globoport.hu. 

barbi3

Az élő Barbie három éve robbant be a köztudatba. Azóta sokkolja a Facebook-on milliós, azInstagramon több százezres közönségét. Bennük pedig időről-időre megszólal a gyanú: hihetetlen, hogy ez a nő természetesen ennyire természetellenes!

barbi2

Véget vet a kétségeknek és a pletykáknak – döntötte el Lukijanova. Megosztotta néhány kamaszkori képét, hogy bizonyítsa, mindig is vékony volt a dereka. Viszont a fotók nemhogy nem oszlatták el a kétségeket, de újabbakat támasztottak – leginkább az épelméjűségével kapcsolatosan.

barbi1

A képek némelyikén boszorkányként, de valóban arányosabb testtel és szembeszökően emberibb orral pózol. Az élő Barbie ugyanis gót volt 14 évesen. Az elvetemült gyanakvók erre azt mondták: ez a nő egy igazi boszorkány. Vajon ez jelentheti, hogy nem műtétek, hanem varázsigék segítségével kerekített magának babatestet?

Boszorkányság: az élő Barbie sötét titkai
Neked hogy tetszik Valeria, mint Barbie?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta