Ezt nézed:  / Hírek / Pszicho, szex / Csomószor szakítottunk már, de még mindig együtt vagyunk. Ez normális?

Csomószor szakítottunk már, de még mindig együtt vagyunk. Ez normális?

Néha nagyon nehéz elengedni valakit, akit szeretünk. Akkor is, ha valójában egyikünknek sem tesz jót a kapcsolat. Szakítunk, és újra összejövünk. Akár egy mókuskerék!

Majdnem mindenki járt már úgy, hogy annyira nem akarta elengedni a másikat, hogy inkább újra és újra felmelegítették a káposztát. Én is jártam már így, de most az egyik barátnőm sztoriját osztanám meg veletek.

Volt egy srác, akibe az első pillanattól fogva halál szerelmes volt. Én azért mindig is furcsálltam ezt a birka szerelmet, de nem akartam lebeszélni semmiről, úgy tűnt, remekül megvannak. Aztán kezdődtek a problémák. A srác sokszor nem válaszolt neki, eltűnt egy-egy estére, de Instára pakolta ki a képeket. A barátnőm ott sírt a vállamon, tehetetlenül.

Végül úgy döntött, hogy szakít a sráccal. Igen ám, de a srác kb. fél nap után visszakönyörögte magát, a barátnőm pedig visszafogadta, mert szerette. Egy ideig megint teljes volt a szerelem. Aztán egyszer csak küldött egy képet az egyik közös ismerősünk, amin a csávó egy másik csajjal smárolt.

A barátnőm kérdőre vonta, a srác pedig dobta őt! Nagyon szomorú volt hetekig, aztán a srác egy csokor virággal a kezében jelent meg az ajtaja előtt a bocsánatáért esedezve. Azt mondta, hogy a másik lány csak egy hiba volt, és hogy valójában végig a barátnőmet szerette. És mivel ő még mindig nagyon szerette a srácot, belement.

Kisebb összezördülések továbbra is voltak, volt, hogy hetekig alig beszéltek. Két évig húzták az egészet. Addigra a barátnőm már teljesen megváltozott, visszahúzódó lett, kiveszett a fény a szeméből. Hiába mondtuk neki többen is, hogy nem jó ez neki, nem akarta elengedni.

Végül az vetett véget az egésznek, hogy egyetemre mentünk. A teljesen új környezet teljesen új látásmódot adott a barátnőmnek, aki alig 2 hét után szakított a sráccal.

Tehát a címben feltett kérdésre válaszolva: nem, nem normális egy csomószor szakítani és összejönni. Láttunk már kivételt, de a nagy átlag az, hogy okkal mentek szét a másikkal. És ilyenkor el kell tudni engedni. Hidd el, ha ő lenne az igazi, meg se fordulna a fejetekben a szakítás!

Csomószor szakítottunk már, de még mindig együtt vagyunk. Ez normális?
Te jöttél már újra össze valakivel szakítás után?