Ciki karácsonyi sztorik! Ezek történtek a Középsuli szereplőivel!

Rovat

Megosztás

Ebben a cikkünkben cikis sztorikat gyűjtöttünk össze. Olyanokat, amelyek karácsonykor történtek meg sorozatunk szereplőivel. Olyanokat, amelyekre nem a legbüszkébbek. Ők most mégis elmesélték nekünk, mi pedig engedélyükkel továbbadjuk nektek a sztorikat. 

Egyik karácsonykor öcsém kapott egy távirányítós autót. Elég termetes volt, és én mindenképp az elsők között szerettem volna kipróbálni. A felnőttek a lenti részben beszélgettek, míg mi fenn unokatesómékkal meg öcsivel játszottunk. Rám került a sor, de valahogy nem tudtam rendesen irányítani az autót, az elszabadult. Egyenesen le a lépcsőről, valakinek a fejére esett. Szerencsére csak egy kicsit súrolta a feje hátsó részét, ugyanis pont mozgásban volt a rokonunk. Sokkal komolyabb baj is lehetett volna, de hála az égnek megúszta ennyivel. Nagyon sajnáltam az esetet, és nem győztem bocsánatot kérni.

– meséli történetét Zsófi, a pasifalót alakító fiatal lány.

Happy Tibi pedig kicsit túltolta az ünneplést.

Két éve, Szenteste keresztszüleimnél karácsonyoztunk, és keresztapámmal több pezsgőt ittunk a kelleténél fogadásból. Tudom már, hogy semmi értelme nem volt, csak egy gyorsan jött hülyeség. Mindenkit bíztatok is, hogy kerülje lehetőleg az alkoholos fogadásokat. Viszont esküszöm, hogy legalább tizennyolc ekkor már elmúltam. Az ivás után az történt, hogy sikerült még aznap este kitaccsolni vele, és mondanom se kell, hogy a karácsonyi ebéd se esett annyira jól másnap.

Tibi1

Dominik is Zsófi-ügyet csinált egy karácsonyi ajándékból, csak nála nem az ajándék bántotta a rokont, hanem éppen az ajándék ment tönkre. Szimplán azonnal tönkretette az ajándékát, szinte akkor, amikor először a kezébe vette.

Nem vagyok büszke rá, viszont mentségemre szóljon, hogy kicsi voltam. Kaptam karácsonyra egy távirányítós helikoptert. Másnap reggel próbáltam vele menni egy kört, mert este nem próbálhattam ki, mert minden útban volt. Bátyám leült TV-t nézni, én meg nem zavartattam magam, elkezdtem repülni, majd egyszer csak az első 2 másodperc után elvesztettem az uralmamat a helikopter felett, és belerepültem a bátyám dús afrofrizurájába, amivel a helikopterem hátsó propellere tönkrement. Ez egy elég ciki dolog volt. Egy nap alatt kinyírtam a helikopterem.

Dominik1

Barbinak a karácsonyfával és egy sállal gyűlt meg a baja karácsonykor.

Karácsonykor szokása az embereknek fát állítani. Két kezemen nem tudom megszámolni, hányszor borult rám a fa, hányszor akartam kivágni a csúcsdíszt az ablakon, mert nem akart a helyén maradni, de a legjobb az az volt, amikor a legelső barátom nagymamája egy irdatlan ronda sálat ajándékozott nekem. De tényleg, ha láttál már csúnya sálat, az tényleg az volt, de olyan jó szívvel adta, hogy minden színészi tudásomat be kellett vetnem, hogy azt tettessem, hogy tetszik, és ne sértsem meg, így abban mentem haza. Hát, megnéztek az emberek vele.

Barbi1 (2)

Bende is szülői vicc áldozatává vált.

A legcikibb, legrosszabb élményem az volt, amikor egyik karácsonykor majdnem nem kaptam semmit. A történet ott kezdődik, hogy szüleim abban az évben végig azzal zaklattak, ha nem viselkedem jól, akkor csak üres dobozokat kapok. Hozzáteszem, nem voltam jó gyerek, de én nem foglalkoztam ezzel. Majd eljött a karácsony napja. Elkezdtem kicsomagolni a nagyobbnál-nagyobb dobozokat amelyek mind-mind számítógép alkatrészek voltak, illetve csak az üres dobozaik. Az első kettő-három még vicces volt. A tizediknél már sírtam. Nem tagadom, hihetetlen rossz érzés tud lenni egy körülbelül tizenegy-tizenkét éves gyereknek, amikor sorra nyitja az üres dobozokat. Nem kell aggódni, a történet vége happyend. Amikor már a szüleim sem bírták tovább nézni a szenvedésem, előhozták a már kész számítógépet. Cuki szüleim vannak.

Bende_szemelyes

Karácsonyi cikis sztorik
Veled történtek már cikis dolgok karácsonykor?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta