Duális képzésre jelentkeztél? Többszörös a túljelentkezés!

Rovat

Megosztás

Ha számodra is fontos az, hogy gyakorlatorientált képzésben vegyél részt, és piacképes legyen a tudásod, könnyen lehet, hogy te is duális képzési formát választottál, amikor beadtad a felsőoktatási jelentkezésedet. A felvételi eljárás részben lezárult, így kiderült, sokan gondolkoztak hasonlóan. Óriási a túljelentkezés a duális képzésekre. A Kecskeméti Főiskolán 67 helyre 800 hallgató, Szombathelyen pedig a rendelkezésre álló 50 helyre 240 jelentkező jutott – számolt be a duális képzés tapasztalatairól a felsőoktatásért felelős államtitkár.

Palkovics László a Vállalati információs napok a duális felsőoktatási képzésekről című rendezvénysorozat budapesti negyedik állomásán elmondta, hogy a műszaki képzésekre kevesebben jelentkeztetek, közgazdaságtudományi területen pedig az eddigi években megszokott volt a jelentekzők aránya. Azokon a szakokon azonban, ahol duális képzést hirdettek, 7 százalékkal többen jelentkeztetek, mint a korábbi években.

Egyelőre műszaki, agrár, gazdaságtudományi, informatikai, természettudományi – szakterülete van a duális képzésnek. A jövőben azoknak is lesz azonban lehetősége ebben a képzési típusban tanulni, akik szociális szakemberek szeretnének lenni. Több  intézmény is jelezte, hogy részt venne a kezdeményezésben.

A rengeteg jelentkező közül 1050 szerencsés már idén szeptembertől részt vehet a duális képzésben. Az államtitkár emlékeztetett, hogy a vállalatok és felsőoktatási intézmények együttműködésére kiírt pályázatra 350 cég jelentkezett, ebből 248 kis- és középvállalat; 21 felsőoktatási intézmény vesz részt az együttműködésben, és 79 alapszakot érint a duális képzési forma.

Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oktatási és képzési alelnöke szerint a duális képzésben részt vevő vállalatok is nagyon fontosnak tartják, hogy sok profi, felkészült szakember kerüljön ki a felsőoktatásból, mivel ez számukra is gazdasági versenyelőnyt jelent. A Kamara továbbra is együttműködik a képzést koordináló Duális Képzési Tanács szakfelelőseivel, és vállalja annak ellenőrzését, hogy a cégek megfelelnek-e azoknak a feltételeknek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy belépjenek a duális képzési programba.

Kép forrása: csaladhalo.hu

Forrás: MTI

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta