Egy tányérból enni egy kaméleonnal miután jót csevegtél egy papagájjal? Létezik egy kávézó, ahol ez egyáltalán nem lehetetlen.
A Kálvin tértől nem messze, egy szűk kis utca egyik épületében nagy volt a lárma. Egy papagáj hangosan rikoltozott, míg egy másik a nyelvét öltögette. A helyszín a Zoo Café, egy nemrég nyílt különleges vendéglátóipari egység. Nevéhez méltón két kávé közt állatokat simogathatnak az ide látogatók.
Annak idején már a Cat Café is tetszett, ezért döntöttünk úgy egyik barátnőmmel, hogy a házimacskák után most a vadakon a sor. A párhuzam a két kávézó között nem véletlen: érkezésünkkor egy Cat Caféból ismert vörös szőrmók fogadott minket.
Szerencsénk volt, mert az egyetlen szabad asztalhoz sikerült leülnünk. Érdemes tehát előre foglalni. Lehet válogatni süteményekből, nachosokból, teákból és természetesen kávékból is. Nekem egy nutellás latte-ra esett a választásom, melegszendviccsel. Az ital nagyon finom volt, viszont a zsömléből kifelejtették a ketchupot, amit kértem hozzá. Annyi baj legyen, hisz elsősorban úgysem az ételek-italok végett jöttünk.
Még körbe se pillantottunk, már egy csincsilla ugrált rajtunk- szó szerint. Megsimogatni nem hagyta magát, mert fürge mozdulatokkal szaladt tovább a szemmel láthatóan rémült rágcsáló. Búcsúzóul egy kis ürülékdarabot hagyott maga után, biztosítva minket szeretetéről. 🙂
Következő barátunk egy piros papagáj, Yago lett. Gondozója a karomra is ültette; úgy éreztem magam, mint Jack Sparrow kapitány. A férfitól megtudtuk, hogy a madár tud „emberül” beszélni, legszívesebben a ’Heló’-t mondogatja.
Őt egyébként egy nagyobb üvegszobában tartják, az asztalok szomszédságában, a többi állat akváriumához és ketrecéhez hasonlóan.
Yagotól hamar búcsút kellett venni, mivel már sorban állt a következő jelentkező, aki meg akarta szelídíteni. Persze így sem maradtunk állatok nélkül. Egy kaméleonra vetettem szemet, akire nagyon kíváncsi voltam. Hisz mégiscsak egy hüllő! Az egyik vendég adta át nekünk, aki már kijátszotta vele magát. De a kis állat alig akarta elengedni az ujját, szorosan kapaszkodott lábaival. A kávézó egyik dolgozója megmutatta, hogyan lehet mozgásra bírni: karunkat tartsuk vele szemben függőlegesen. A módszer be is vált, a kaméleon mászni kezdett, mintha csak egy fa tetejére igyekezne. Lassú, megfontolt mozdulatokkal lépegetett, olló módjára szétnyitva lábujjait. Jó pár perc múlva jött csak elemébe, akkor viszont már olyan fürgén mozgott, hogy a fényképezőgépem csupán egy elmosódott zöld foltot tudott megörökíteni belőle.
Nekem ő volt a legszimpatikusabb, bár a nyelvét öltögető vagy a ’Csáó’-t rikkantó papagáj is mosolyt csalt az arcomra. Hogy az asztalon elnyúló macskákról ne is beszéljek.
Ha ti is kedvet kaptatok a kávézóhoz, nagyon figyeljetek oda az állatokra, a macskák ugyanis megehetik a könnyen szökésnek induló csincsillát. Illetve ha úgy látjátok, az állatoknak nincs kedvükre a simogatás, inkább adjátok vissza a gondozóknak, és ne egy másik vendégnek!
Mi nagyon jól éreztük magunkat, a kávézó lakói elvarázsoltak, és már tervbe is van véve a következő látogatásunk a Zoo Caféba. A sünökkel, teknősbékával és mókuskával is tervezek egy közös képet, illetve a kígyót is közelebbről megismerném. De csak miután kaméleonommal újra találkoztam.
Szerző: Fekete Fanni
Fotók: Fekete Fanni
