Egyéjszakás kalandorok kíméljenek!

Rovat

Megosztás

Hogyan bukkanhatsz olyanra, akinek nem csupán ARRA kellesz?

Panna ragyogó arccal újságolta barátnőinek a tegnapi randevút.

– Egy rózsaszállal várt és kezet csókolt! Végre egy igazi úriembert találtam!

Másnap kissé gondterhelten mesélte: – Azt mondta, legszívesebben egész nap az ágyban … heverészne velem.

Harmadnap zokogva borult a lányok nyakába.

– Beadtam a derekam, aztán mikor másnap reggel felébredtem, már nem volt sehol! Mondjátok, hogy csak álmodtam az egészet!

A világban megannyi Panna sóhajtozik: szépen indult a kapcsolat, s mi lett belőle?! Pedig könnyen kideríthető, komolyak-e a másik fél szándékai.

Két kicsi legó

Ami biztos: szórakozóhelyre, diszkóba egy fiú sem úgy érkezik, hogy aznap este feleséget fog magának. Ha meg is fordulna a fejében, az elfogyasztott alkoholmennyiség hamar törli e kósza gondolatát. A romantikusabb lelkű lányok inkább kezdenek reménykedni, ha valaki meghívja őket egy italra. A rövid beszélgetés után aztán következik a forró tánc, és reményeik egy csapásra elillannak, amikor a parkett ördöge ezt súgja a fülükbe: – Folytassuk az éjszakát a szobámban!

cikkhez jó lehet szexes
Már ha időben eljutunk odáig.

Szexmániás mesebeliherceg-álarccal

Hol is lehetne akkor komoly párra bukkanni, ha nem egy buliban? Hát a világhálón!-vághatja rá az olvasó, de csak részben van igaza. Hiába létezik már a Tinder nevű oldal, ahol kifejezetten hálótársakat kereshetnek az üres ágyban hánykolódók, a valódi társkeresőkre is felregisztrálnak olyanok, akik csak egyetlen pásztorórában  gondolkodnak.

„Kevés fiú akar komoly kapcsolatot. Ők már a chatelésnél felfedik szándékukat – meséli egy lány a Baddoo nevű oldal felhasználóiról. Kérdésemre, hogy ezek a fiúk miért használják ki a szerelemre vágyó lányokat a társkeresőn, azt a választ kaptam tőle: élőben, például egy szórakozóhelyen nem lenne bátorságuk megkérdezni, lefeküdnének-e velük. A képernyő mögé rejtőzve azonban, tudjuk jól, mindenki erőre kap. Ráadásul sokszor sikerrel is járnak ezek a fiúk, ezért aztán meg sem fordul a fejükben, hogy egy másik tó kívánságteljesítő halaira kellene kivetniük a hálót.

Mint a szélvész

Azok, akik egy hosszú kapcsolatnak tettek pontot a végére, egy ideig nem kívánkoznak újra megállapodni valaki mellett. Tombolni akarnak, felejteni, s ha mégis a szívüket ígérik, fennáll a veszély, hogy csak megpróbálják féltékennyé tenni a volt kedvest. Ha elhidegülés vezetett a szakításhoz, akkor már lehet reménykedni – de legalább három-négy hónap elteltével, amikorra felkészül egy másik szerelemre.

couple-holding-pinkies-crossed

Egy kis varázslat

A legbiztosabb út, ha olyannal kezd egy párkapcsolatra áhítozó találkozgatni, akiről biztos forrásból szerzett számára megnyugtató információkat. Egy közös barát árulkodhat, és egy túl gyakran felröppenő pletykának („Három osztálytársával is lefeküdt a táborban!”) is lehet valóságalapja. A közösségi oldalak már kevésbé megbízhatóak, bár ha az illető minden második fotóján félmeztelenül pózol, kizárt, hogy az ’Igen’-t az oltár előtt állva rebegné el.

Túl szexi lány

A fiú egy csokorral érkezik a kávézóba, a lány viszont – hogy önbizalmát megerősítse – Lolitaként jelenik meg előtte, s kacéran rakja föl a lábát az asztalra, hogy miniszoknyája láttatni engedi azt, aminek a takarása lenne a feladata.

„Rá sem vesztegetem a drága időmet” – konstatálja az úriember, és – hogy nevének eleget tegyen – felajánlja éjszakára kényelmes ágyát. Hogy elfogadja-e, azt azonban már a lány dönti el.

Álljunk össze...
Téged már hagytak faképnél az első éjszakát követően?

Szerző: Fekete Fanni

(Fotók:weheartit)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta