Ereszd el a hajam Szerelemparty módra

Rovat

Megosztás

Tegnap a várva-várt Szerelemparty fergeteges őrületében ereszdelahajamkodtunk. Beszélgettem kedves vendégeinkkel, akiktől életemben először hallhattam: “Tessék még tőlem is kérdezni”. Fantasztikusan jól éreztük magunkat, bár tény, ami, hajlott hátunk és előrehaladott korunk miatt már nem bírtuk hajnalig a parkettördögösködést. Szabyest további lányszíveket hódított meg röppenő hajával, a Children of Distance megmozgatta mindenki lábát, a Mary PopKids pedig ugyan kisebb, de annál lelkesebb, szinte pogózásba áthajlósan táncikálós közönség előtt zenélt.

A viruló fiatalok a Szerelemangyalok, házasságkötések tömegén át közölték velem, hogy ők aztán baromi jól érzik magukat.

Laura (16) nagyon elégedett volt Szabyest esküvőjével, és igazán sajnálta, hogy nem ő lett a menyasszony.

Bence (14) már régebb óta ismeri Szabyestet Budaörsről. Bencével próbáltunk beszélgetni Ifiklubokról, egyebekről, de Imi (16) ezt nem szerette volna: a “Ki az a Mary PopKids?” kérdéssel engem magamba süllyesztett, Bence pedig erre úgy döntött, elég volt a lelkizésből.

Károly (16) Imi tesója, és Ő is tudtomra adta: a buli jó, várják a tömeget, a zenét, a táncot. Ha izgultam volna hazaindulásuk miatt, hát efelől is megnyugtattak: addig maradnak, amíg jó a buli.

A különböző karszalagok kizárták annak a lehetőségét, hogy a 18-at még nem betöltött fiatalok alkoholos mámorban ténferegjenek a Gödör Klub impozáns falai között.

Ezután átpártoltam a buli másik korosztályához.

“Most kiöntöttem egy italt, ettől kicsit szomorú lettem. Szabyestet nagyon kreatív művésznek tartom! Tetszettek a reakciói az “esküvőjén”. Még korán van, de szerintem nem lesz itt probléma, jól fogjuk érezni magunkat.” András, 27

Sanyi (31) rájött, hogy hiányzik neki a fiatalsága.

“Irigylem ezeket a fiatalokat, akiknek ilyen lehetőségeik vannak, hogy a középsuli.hu szervez nekik egy ilyen fantasztikus bulit. A mi időnkben nem voltak szervezetten ilyen kulturális események.”

Így végigjárván a pigiri-partyban fellelhető korosztályokat, meggyőződve arról, hogy mindenki egy helyben táncol az izgatottságtól, kerestem magamnak egy moktélt, és végignéztem a divatbemutatót, gyönyörű lányokkal és gyönyörű ruhákkal. A divatbemutatóról részletesebben itt olvasgathattok.

A Mary PopKids-koncert hangulata fenomenális volt,  ők is királyul érezték magukat, köszönik a sok táncot és lelkesedést.

Mindenkinek utólagos boldog szombatot, mi jót Szerelempartyztunk, reméljük Ti is!

Azoknak, akik velünk tomboltak és mindenkinek küldjük ezt a kis videót! Csak úgy, mert love is always in the air.. 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=XcqYFKxLqHA

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta