Év tanára pályázati interjú – határon túl

Rovat

Megosztás

A Középsuli.hu ismét megrendezi Az Év tanára pályázatát, melyben megválasztjuk a 2016-os év legjobb tanárát. Ti beküldtétek nekünk kedvenc tanáraitokat, mi pedig kiküldtünk nekik egy kérdéssort. A válaszok alapján szakértőinkkel együtt kiválasztottuk azokat a tanárokat, akiket az elkövetkező napokban bemutatunk nektek. Idén először a Bethlen Gábor Alapkezelővel együttműködve határon túli magyar pedagógusokat is jelöltek különböző pedagógus szervezetek. Velük is készítettünk interjúkat, s a válaszok alapján közülük is kiválasztottuk a legjobbakat. Közülük lesz lehetőségetek megszavazni a 2016-os év tanárát!

 

Név:  Nyitrai Apollónia

           

Iskola:  Jósika Miklós Elméleti Líceum, Torda

 

Szak:  kémia-fizika

 

Mi motiválta, hogy a tanári pályát válassza? Mennyi ideje tanít?

XI.osztályos voltam amikor iskolánkban egy olyan tanár vette kezébe a kémia tanítását akire felnéztem.  Ez a tanár megjelenésével és viselkedésével rendet és nyugalmat tudott teremteni az órán, eredményes volt a tanítása és nem tett különbséget a diákok között, megdicsért, ha valamit ügyesen megoldottunk. Erre a tanárra akartam hasonlítani. Ezen kívül szüleim is pedagógusok voltak akikre szintén felnéztem és akiknek a munkáját csodálattal követtem. Sokat tanultam tőlük, 25 éve beszélem meg velük a felmerülő iskolai gondjaimat, fogadom tanácsaikat.

 

Milyen módszereket tart a legmegfelelőbbnek és melyeket alkalmazza az órákon?

Az óra anyaga válogatja, hogy milyen módszert alkalmazok az óráimon de az általam tanított tantárgyakból magától érthetődik, hogy a szemléltetés, kísérletezés egy olyan módszer amit gyakran használok.

Nagyon szeretem a csoportmunkát, és a projektmódszert. Ha az idő és a tananyag megengedi szívesen használom, mert ezzel a munkamódszerrel érem el azt, hogy mindenki dolgozzon, végezze el a feladatát a csoporton belül.   

Ha egy teljesen új tananyagrészt kell leadnom, amihez magyarázat is szükséges, akkor az előadásmódot használom, természetesen annak tudatában, hogy a diákok figyeme könnyen lankadhat, ezért folyamatosan figyelem őket, igyekszem humort bevinni az előadásba.

 

Mennyire tartja fontosnak a jó tanár-diák viszonyt?

Jó tanár-diák viszony nélkül nem eredményes sem a tanítás, sem a nevelés, de ahhoz, hogy ilyen viszony alakuljon ki, úgy gondolom azt mindkét félnek akarnia kell: a tanárnak arra kell törekednie, hogy jól ismerje a tantárgyát, érdekes órákat tartson, kell tudnia, hogy mennyit követelhet a diákjaitól, kell figyeljen arra, hogy minden diákja találja meg az érdekes részét a tananyagnak, ezen kívül észreveszi, ha a tanítványait bántja valami, segíteni próbál, ugyanakkor örül a sikereiknek és boldogságuknak.  A kölcsönös tisztelet feltételezi, hogy a diákok érdeklődnek az óra anyaga iránt, kérdeznek, ha nem értenek valamit, ezen kívül udvariasok.  

 

A jövőben milyen változtatásokat szeretne véghez vinni? ( továbbképzések, módszertani változások stb.)

Az elmúlt években olyan továbbképzéseken vettem részt amelyek új tanítási módszerek alkalmazását ismertették: élménypedagógia, drámapedagógia. Ezeken a képzéseken szerzett ismereteket igyekszem beépíteni a tanóráimba ami sok meggondolást és munkát igényel.  

 

Ön szerint egy tanárnak a tanításon túl milyen feladata van a diákokat érintően?

A tanár ki kell egészítse a szülői mintát: példamutatóként kell viselkedjen azzal, hogy kiváló munkára törekszik, kell segítse a diákok életének kibontakozását („életre” nevel), alkalmat ad arra, hogy tanítványai használják és fejlesszék a képességeiket, felelősségvállalásra nevel…. 

 

Pedagógusként mit tekint a legnagyobb sikerének?

Nincs olyan számomra, hogy legnagyobb siker. Minden apró sikernek örvendek és jó érzéssel tölt el. Sikernek könyvelem el,

-ha egy tanítványom megtisztel a bizalmával és elmondja szerelmi bánatát, vagy örömét,

-ha nekem panaszolja el azt amikor úgy érzi, hogy mások igazságtalanul bántak vele,

-ha tanácsot kér bármilyen ügyben,

-ha az én felkészítésemnek köszönhetően a diákjaim eredményesen szerepelnek a versenyeken,

-ha más ikolába való átiratkozásuk után közvetetten olyan visszajelzések jutnak a tudomásomra, hogy eredményesen és sikeresen használják a kémia és fizika tudásukat amit tőlem kaptak

         

Melyek a tanári pálya legnehezebb pillanatai?

A család, a saját gyerekem elhanyagolása a papírmunka, az órákra való készülés, a dolgozatjavítás, az iskolán kívüli programok szervezése, stb., miatt.

 

Hogyan reagálhat egy tanár a kínos helyzetre?

Helyzettől függően: humorral, öniróniával, élnézést kérve (pl. ha kiderül, hogy nem megfelelő személyt hibáztatunk, rossz időpontban érkezés saját figyelmetlenségünk miatt, ), őszinte megbeszéléssel, higgadtan,    

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta