Ezért jelentkeztek a Középsuliba a Középsuli szereplői

Rovat

Megosztás

Hogy mi késztette arra szereplőinket, hogy jelentkezzenek Magyarország legnépszerűbb, tiniknek az iskolai életról szóló websorozatába? Ők maguk lesznek azok, akik kifejtik, hogy mégis honnan jött az ötlet, hogy nálunk szerepeljenek. 

Anna, a mosolylady

Geőcze Anna

“Miért jelentkeztem a sorozatba? Kiváló kérdés. Talán kalandvágyból, vagy egész egyszerűen csak meg szerettem volna mutatni az embereknek, hogy minden akaraterő kérdése. Senki nem gondolta volna rólam, hogy képes leszek tényleg elérni, amire vágyom, amíg meg nem tudták, hogy bekerültem ide. Persze nem ez volt a fő célom azzal, hogy jelentkeztem. Már egészen kicsi korom óta színészkedéssel szeretnék foglalkozni, ez az, ami a világon bárminél jobban leköt, ha nem számítjuk bele a sminkelést.”

Szidi, a gondoskodó

Orza Sedonia

“Azért jelentkeztem a Középsuliba, mert nagyon megtetszett a sorozat, és én is a részese szerettem volna lenni. Kiskorom óta az az álmom, hogy színészkedjek, és úgy éreztem, most végre valóra válthatom kislánykori álmomat. Mivel nem voltam sose jó tanuló, ezért színművészeti iskolába sem nagyon vettek volna fel, ezert is kezdtem lemondani az álmomról. De a Középsulinak köszönhetően újra érzem magamban az erőt.”

Erika, a bukott lány

Varga Erika

“Igazából több oka is van a jelentkezésemnek. Az első talán az, hogy gyerekkori vágyam színészkedni. Többek között azért is jelentkezem, mert szerettem volna egy ilyen közösséghez tartozni, amit ebben a sorozatban láttam, illetve az öcsémet szerettem volna bosszantani vele. Ő nem rajong semmilyen sorozatért. Amikor belenéztem először, ő el akarta lapozni. Végül megnéztük, és engem teljesen elvarázsolt. Olyan volt, mintha visszacsöppentem volna a gimis éveimbe. Öcsémmel pedig szeretjük megviccelni egymást. Kíváncsi voltam arra is, hogy mit fog reagálni és már nagyon várta, hogy láthasson. Főleg a szerepem miatt, jót nevetett rajta az első perctől kezdve, hogy a bukott diák szerepet kaptam. El is énekelte nekem a “Bukott diák” című dalt.”

Attila, a bombaboy

Szórádi Attila

“Egy drága és közeli lánybarátom buzdítására jelentkeztem. Ha ő nem szól, eszembe se jut. De amúgy mindig is ki akartam magam próbálni mint színész, ez egy kisebb álmom, ami most valóra vált.”

Niki, a flegma

Lajos Nikolett

“Azért jelentkeztem a Középsuli sorozatba, mert úgy gondoltam, hogy nem árt, ha valami újat is kipróbálok és próbára teszem saját magam. Másrészt meg azért, hogy új emberekkel ismerkedjek meg, esetleg új barátokat szerezzek. Meg nagyon érdekelt az is, hogy milyen lehet egy ilyen szereplés, forgatás. Nagyon örülök, hogy egy ilyen közvetlen és segítőkész társaságba kerültem.”

Réka, a precíz

Lipovetz Réka

“Tetszett az, hogy a szereplők egy összetartó csapatot alkotnak, és szerettem volna én is részévé válni egy ilyen dolognak., illetve szerettem volna kipróbálni magam a kamerák előtt is, és mindig is szerettem volna szerepelni filmben vagy sorozatban. Szerintem itt sokat fejlődhetnek majd a színészi képességeim, mivel teljesen más egy színpadon mozogni, mint a kamerák előtt.”

Bocsó, a sármőr

Bocsó Attila

“Volt sok szabadidőm, és érdekelt ez a színészkedés dolog, és mert ez egy jó csapat és jó szórakozás, meg hát kezd jó idő lenni és kéne középsulis napszemüveg is.”

Brigi, babygirl

Vékony Brigitta

“Kiskoromban színitanodába jártam, emiatt van már némi tapasztalatom a színjátszásban. Középiskolában pedig drámaszakkörre jártam. Amikor jelentkeztem, ezt is egy új lehetőségnek fogtam fel, amiben kipróbálhatom magam. Ebbe a sorozatba azért jelentkeztem, hogy még több tapasztalatot szerezzek. Emellett sok új barátra is lelhetek.”

Maki, a poéngyáros

Bak Krisztián

“A Középsuli sorozatba azért jelentkeztem, mert régóta szerettem volna folyamatosan kamerák előtt szerepelni, közszereplő lenni. Ezt sajnos egyenlőre a nagyobb kereskedelmi médiacsatornáknál nem tehettem meg, ezért egy másik irányból próbálkoztam, mégpedig az internetes youtuberkedés irányából. Arra is kíváncsi voltam, hogy hogyan lehet egy egyszerű kameraszerepléstől eljutni egészen addig, hogy folyamatos szereplések által profibbá válhassak. Egyfajta tanulási folyamatként fogom fel ezt a lehetőséget.”

Kármen

Kontor Kármen

“Mindig is kerestem a szereplési lehetőséget, mivel így érzem jól magam, éppen ezért nagyon élvezem, amit csinálok. Megpróbálok minél jobban teljesíteni és fejlődni, mert akárhogy is nézem, még kezdő vagyok de mindent megteszek, hogy egyre jobb legyek. Nagyon szeretem a Középsuli sorozatot. Nekem Rozi a kedvencem, mióta csak nézem a sorozatot, mivel szerintem fantasztikus karaktere van, és nagyon erős személyisége, mivel lúzerként kezelik, de mégsem roskad magába, és igen is megmutatja a többieknek, hogy rosszul ítélték meg őt. Régen én voltam hasonló helyzetben, amikor kisebb voltam, aztán fokozatosan változtak a dolgok. Ha annyian nem csúfoltak volna régen engem, akkor nem lennék az, aki ma vagyok. Tehát bizonyos értelemben hálás lehetek azoknak az embereknek, akik ok nélkül utáltak.”

Tien, a derci

Erős Tina

“Gyermekkori vágyam volt a színészet, vagy még az ehhez köthető munkák is mind, de tudtam, hogy ez egy olyan körülbelül 3-at az 50-ből dolog. Sosem próbálkoztam sehova sem jelentkezni ezért, egyik nap viszont eszembe jutott, hogy egy próbát megérne, és keresek egy castingot. Őket találtam elsőként, gondoltam: kezdésnek jó lehet, mit veszíthetnék?”

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta