Ezt figyeld: női szakáll!

Rovat

Megosztás

A 24 éves New Yorkban élő Alma Torres egy nem túl gyakori betegségben szenved, amelynek két hátrányos tünete van: az egyik, hogy megnövekedett a testtömege, a másik pedig, hogy szakállat növesztett. 

A lány elmondása szerint sokat bántották és csúfolták őt a szakálla miatt, még úgy is, hogy évekig borotválta azt, hogy minél inkább be tudjon illeszkedni a társai közé. Később azonban megbarátkozott a szakállal, és elfogadta magát olyannak, amilyen.

Torres azt nyilatkozta, hogy azzal, hogy felvállalta szakállát, egy sokkal magabiztosabb és kiegyensúlyozottabb élete lett, és szeretné felhívni a figyelmét azoknak a nőknek, akik szintén abban a betegségben szenvednek, amiben ő.

“Az emberek rondának neveztek, vagy figyelmeztettek nem túl kedvesen, hogy leborotválhatnám a fejemet, de volt, aki rákosnak is hívott”

– mondja a lány, akinek van egy barátja is, aki viszont teljes mértékben el tudja fogadni szakáll ide, szakáll oda.

“Elmondtam Taylornak a szakáll-dolgot, amikor randizni kezdtünk. Akkor még borotváltam magam. Aztán egyszer csak megkérdeztem tőle, hogy mi lenne, ha ezentúl nem borotválnám. Annyit mondott, hogy nem zavarja, hiszen ez csak szőr. Teljesen normális dologról beszélünk”

– vallotta a lány.

Alma nagyon reméli, hogy történetével sikerül erőt önteni azokba a nőkbe, akik szintén ezzel a betegséggel küzdenek, és arra próbál sarkallni mindenkit, hogy fogadja el magát úgy, ahogyan van, úgy, amilyen, mert az adhat a legtöbb önbizalmat és boldogságot az életben, ha önmagunkkal összhangban vagyunk.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta