Gazdagodnak a tanárok

Rovat

Megosztás

 Jövőre a pedagógusok is számíthatnak béremelésre. Tuzson Bence, a Fidesz frakció szóvivője a Középsuli kérdésére válaszolva elmondta, hogy 39 milliárd forint azaz összeg, amit a magyar költségvetés a béremelésre szán. Szeptembertől a tanárok 5-10%-os béremelésre számíthatnak. Az 5% az alsó határ, a 10% a felsőhatár.

A 2015 legfontosabb intézkedéseiről szóló sajtótájékoztatón elhangzott még az is, hogy a  közszolgálatban dolgozók életpályamodelljének tervezete is készül, ez 2016-ra fog beérni. Tuzson Bence elmondta, mindenképpen szeretnék tovább folytatni a családi adókedvezmények rendszerét, ami 250 milliárd forintot jelenthet a családoknak. Az újonnan házasodókat is kívánják támogatni, méghozzá havi 5 ezer forint adókedvezménnyel, amely 2 évre szól. Tehát összesen 120 ezer forintos adókedvezményről van szó. Az otthonteremtési kedvezményt 500 ezertől 3 millió 200 ezer forintig lehet majd igénybe venni. Ezt jövőre az egygyerekes családok is igényelhetik majd. Ez magában foglalja a lakásfelújítást, valamint a használt lakások megvételének segítését is. Az orvosi, illetve háziorvosi ellátás is további forráshoz juthat.

 

 

Fotó:
http://special-ism.com/

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta