Gond, ha idősebb a párom?

Rovat

Megosztás

Napjainkban egyre többször hallani, hogy a nők több évvel idősebb férfit választanak maguknak párul. Ez gond? Mely dolgokra érdemes figyelni?

Túl nagy a korkülönbség!

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy nála idősebb nő, vagy férfi tetszett neki. Sokszor az iránt lángol fel az érzelem, aki mellettünk van egy  szomorúbb időszakban.

Fanni, 25 – Budapest

„Nekem néhány évvel ezelőtt a testnevelés tanárom volt az a személy, akibe beleszerettem. Végülis olyan 7 év volt köztünk, tehát nem volt annyira idős, de nagyon izmos és kedves volt, tehát minden adott volt aminek kellett. Egyszer óra után oldalra hívtam, és megmondtam neki érzelmeimet. Titokban találkoztunk többször is, majd hosszú udvarolgatás után összejöttünk. Bár visszagondolva nem ajánlom senkinek azt, hogy tanárjával legyen kapcsolatban. Az egész iskola és lakóhelyed ezen fog kattogni, illetve azt sem ajánlom, hogy ennyi korkülönbséggel jöjjön össze egy férfival, vagy nővel bárki is, mivel teljesen más a két fél szándéka, míg te tizenévesként még szórakozni szeretnél, ő már komoly kapcsolatot és családot szeretne.”

love

Eltérő érdeklődési kör

A korral változik mindenkinél az, ami iránt érdeklődik. A fiataloknak a szórakozás még az elsődleges, hogy „élni tudjanak”, míg egy idősebb pasi, lehet szívesebben tartózkodik a színházban, vagy kiállításokon.

Barbi, 20 – Szentes

„Én 20 vagyok, a barátom 30. Igazán jól megvagyunk, csak egy gond róható fel a nagy korkülönbség javára: például külön járunk szórakozni, így csak a hűségben bízhatunk, hogy nem csal meg a másik. Én péntek és szombat esténként különböző éjszakai klubokban vagyok megtalálható, míg barátom valamely kulturális helyen. Igazán nem érdekel minket, hogy a másik hol van, csak az, hogy hűséges maradjon. De mi így szeretjük egymást, megvan a kellő szabadság. Fiatallal nem tudnám elképzelni életem!”

love2-xlarge-httpwww.telegraph.co.uk

Tényleg csak a testiség kell az idősebb embereknek?

A hétköznapokban szinte csak azt hallani, ha idősebb párt talál valaki, akkor biztos csak a testéért van együtt vele.

György, 17 – Pécel

„Igaz, fiatal vagyok, így lehet hajmeresztő kijelenti azt, hogy egy 25 éves nővel élek együtt, de ez az igazság. Együtt járunk szórakozni, kikapcsolódni. Nagyon jó társaság szerintem, segít tanulni és érzem, mellette igazán önmagamat adhatom. Nem használ ki,  egyáltalán nem igaz azaz általános példa, hogy csak a testiség érdekelné az idősebb párt. Mi inkább egymás intelligenciájáért, érzéseiért rajongunk, és nem egymás testéért, de persze, az sem elhanyagolható, de nem is létfontosságú.”

Gond, ha idősebb a párom?
Szerinted milyen veszélyei vannak annak a kapcsolatnak, ahol idősebb a másik fél?

Kép forrása: deccanchronicle.com, www.yourtango.com, pexels.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta