Gyerekkel a világ körül – nem marad ki az iskola

Rovat

Megosztás

A családok nagy részében a gyerekvállalással teljesen megváltozik a szülők ritmusa, a családalapítás sokaknál a letelepedéssel is együtt jár, és az utazások általában a nyaralásra korlátozódnak, amikor ugye nincs iskola. Vannak azonban, akik nem akarnak lemondani a világjárás élményéről akkor sem, ha gyerekkel vannak, és a kicsiket is viszik magukkal.

Így tett egy brit család is, akik két és fél évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy minden idejüket az utazásnak fogják szentelni. Az anyuka Gilly, biológiatanárként, az apuka Steve pedig könyvelőként dolgozott korábban, de fogták magukat, vettek egy kamiont és mindent hátrahagyva nekivágtak a nagyvilágnak, két lányukkal, Lucyvel és Alishával.

https://www.youtube.com/watch?v=pVJ0joarLL0

 

A lányok a kalandok során sem hanyagolják el tanulmányaikat, ők ugyanis a “worldschooling” módszert alkalmazva, utazás közben teljesítik azt, amit mások az iskolapadban. A hatalmas kamion, ami az életterükként szolgál, egyben tanterem is. A tanár anyuka napi két órát foglalkozik a lányokkal: részben követi az angol iskolák tanrendjét, például a hagyományos tantárgyak, mint az angol nyelv vagy a matematika is részei a tananyagnak. Ezeken a területeken ugyanazt tanulják, mint a többi kisiskolás.

Amiben különbözik az ő módszerük, az az, hogy az anyuka mindig ahhoz a helyhez igazítja a leckét, ahol éppen vannak. Megjárták már a maja piramisokat, ahol az ősi kultúrákat tanulmányozták, voltak az Antarktiszon, ahol kutatóktól kérdezhettek az ottani körülményekről, Ausztráliában pedig a Nagy-korallzátonyról tanultak.

https://www.youtube.com/watch?v=Vc0c0tPBYVo

 

Terveik szerint a nagyobbik lány Angliában kezdi majd a középiskolát, addig utaznak. Észak- és Dél-Amerika, Afrika, Ausztrália után most Ázsiába készülnek, innen térnek majd vissza egy éven belül Európába- írja a Globoport.hu.

Persze az utazásnak is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az utóbbiak közé tartozik, hogy mivel mindig úton vannak, nehezen tudnak kialakítani hosszútávú barátságokat és kérdés még, hogy a gyerekek személyiségére a jövőben milyen hatással lesz a klasszikus otthon és stabilitás hiánya. Most mindenesetre úgy látszik, élvezik az utat és a kalandokat, amikről blogot is vezetnek – így mindenki nyomon követheti, melyik részén vannak éppen a nagyvilágnak.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta