Hamarosan itt a Középsuli legutolsó része!

Rovat

Megosztás

2015. december 29. /kedd/

December 30-án este 19 órakor jelenik meg a 2015-ös év legutolsó Középsuli-epizódja, melyben megtekinthetitek, hogy mennyit is bakiztunk idén. Egy összeállításban kerül terítékre mindaz, amit vasárnaponként a forgatásokon átéltünk. Hogy milyen körítésben történik ez, azt majd csak az év utolsó előtti estéjén láthatjátok.

Középsuli – 16.rész – 2015. december 30 /19.00/

A rákövetkező részt pedig január 10-én láthatjátok majd, melyből kiderül, hogy Magyarország kedvenc osztályának diákjai hol és mivel töltötték az ünnepeket. Olivér megtudja Korinna egy titkát, aminek megtartása természetesen nem ajándék lesz Korinnának, karácsony már elmúlt.

https://www.youtube.com/watch?v=1guHbtchQOg

 

 

Visszatér a Középsuli-képernyőre Beni, aki a tizenkettedik epizódba Korinnába esett bele, és az érzés a lány számára is hasonló volt. Hogy hogyan végződik kettejük szerelme, azt is megtekinthetitek majd 2016-ban.

IMG_6838

Nemcsak a Ki Mit Tube 2015 győztese lesz az egyetlen vendégszereplőnk, ugyanis az MDC zenekar frontembere, Bátori Miki is szerepet vállalt néhány jelenet erejéig sorozatunkban. Hogy pontosan kikkel kerül YouTube csatornánkon kontaktusba a sorozatbeli szerepe szerint, az újévben kiderül.

IMG_6596

Matyi és Olivér szövetkeznek, hogy milyen módon és miért, az csak a januári epizódból derül ki.

IMG_6183

 

Középsuli-baki
Te szereted a Középsuli-bakikat az epizódok végén?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta