A Harry Potter fordítója mesélt munkájáról a budapesti Madách Imre Gimnázium angolnapján

Rovat

Megosztás

Angol napot tartott a budapesti Madách Imre Gimnázium angol nyelvi munkaközössége a diákjaik számára. A délután 14.30-kor kezdődő eseményen vendégül látta az iskola a Bran ír zenét játszó együttest, illetve Tóth Tamás Boldizsárt, a Harry Potter könyvek és filmek fordítóját, aki nem mellesleg az iskola öregdiákja is.

Már fél három előtt néhány perccel gyülekeztek a diákok az angol nap első programjára, az ír Bran együttes koncertjére, amelyen nemcsak ír népzenét hallgathattunk, de még ír történeteket is mesélt a zenekar a diákoknak. A koncert után pedig táncházzal kedveskedett a zenekar, amiben megmozgatták a Madách gimi angolosait.

https://www.youtube.com/watch?v=hxQmDg_u6_c

 

Majd megérkezett Tóth Tamás Boldizsár, a Harry Potter könyvsorozat fordítója, az iskola volt diákja. Nem hagyományos előadást hallhattunk, hiszen a diákok maguk kérdezhettek a műfordítótól. A körülbelül háromnegyed órás előadás során megtudhattuk, hogy mennyi ideig tartott a fordítás, melyik rész volt a műfordító kedvence, illetve azt is, hogy minek miért az a magyar megfelelője a könyvekben, ami. (Erről egy bővebb cikket olvashattok még oldalunkon a későbbiekben.)

Madách Imre Gimnázium - Harry Potter
Te olvastad már a Harry Pottert?

 

Fotó: Origo
Fotó: Origo

 

Az előadás után egy rövid csoportos kvízjátékot szerveztek a diákok, amelybe magam is random becsatlakoztam. Majd jött a legkellemesebb rész, a legutolsó program, a muffinevés, amely során mindenféle formájú és ízű muffint kóstoltunk meg, mellé pedig ínycsiklandozó, bársonyos ízű angol teát fogyaszthattunk.

IMAG0941

Az esemény végén az angol nyelvi munkaközösség vezetőjét, Tomor Istvánt kérdeztem az eseményről, illetve az angoltanításról és -kultúra átadásának fontosságáról.

10307228_806289786098229_3731687334843911682_n

Mi az iskola célja az angolnap megszervezésével?

Az angolnapot tradicionálisan minden tavasszal megrendezzük az iskolában. A célja egy az angol nyelvvel  kapcsolatos kulturális programsorozat lehetősége a diákok számára. Igyekszünk minden évben vendégelőadót hívni, zenés műsorral szolgálni, illetve kvízjáték, teaház és sütiház is megvalósul a diákok jóvoltából. A program legfőbb célja az angol nyelv és kultúra bizonyos szegmenseinek megismertetése a diákokkal. Ezen túl  ez a délután lehetőséget biztosít egy tartalmas programon való részvételre is.

Miért fontos az angol nyelv elsajátítása mellett, hogy az angol kultúrát is megismerjék a diákok?

A nyelv és a kultúra elválaszthatatlan egymástól, valahol mindig megjelenik egyik a másikban.

 

Az angol nyelvi tanórákon is megjelenik a kultúra oktatása, de úgy gondolom, hogy ez az esemény egy pluszt ad a diákoknak e tekintetben is.

Könnyebb egy nyelven anyanyelvi területen megtanulni?

Meg lehet nyelvet tanulni itthon is, külföldön is. Ez rengeteg tényezőtől függhet. Függ attól, hogy az adott személy mennyi időt tölt az adott országban, amikor külföldre kerül milyen alapokkal  rendelkezik, illetve milyen motivációk jelennek meg a háttérben. Nehezebb egy nyelvet úgy megtanulni, hogy az egyén nem nyitott arra a kultúrára, esetleg nincs ismerete  a kultúráról, vagy téves elgondolásai vannak azzal kapcsolatban.

Mi a legnehezebb az angol nyelv megtanításában?

Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az ide jelentkező és felvételt nyerő diákok többsége már egy szilárd nyelvtudással és alapokkal rendelkezik, nekünk ezt a nyelvtudást kell fejlesztenünk, tökéletesítenünk. Az angolórák nagyszerű lehetőséget kínálnak arra is, hogy különböző tudományterületekhez kapcsolódó kérdéseket megvitassunk, hogy bizonyos témákban elmerüljünk, hogy jobban megismerjük, és megismertessük a világot. A tanításmódszertanban ezt content-based language teaching-nek nevezzük. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a nyelvet amolyan közvetítőeszközként használjuk. A lényege, hogy nem magát a nyelvet tanítjuk, nem a nyelvről tanítunk, hanem a nyelv segítségével tanulunk a bennünket körülvevő világról. Ezen belül mindig fontos, hogy figyelembe vegyük, azt hogy mi érdekli a diákokat, illetve mi az, ami számukra hasznos, amit a későbbiekben is tudnak majd használni.

Madách Imre Gimnázium - Angol nyelv
Neked az angol a kedvenc idegen nyelved?

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta