High School Musical.ly

Rovat

Megosztás

A Musical.ly egy 2014-ben alapított ingyenes videómegosztó közösségi applikáció, amellyel rövid videókat készíthetünk. Olyan rövid videókat, amelyeknek hangi alapja egy-egy hangminta, ez lehet zenei vagy prózai szöveges, és erre készíthetünk saját gyártású képi anyagot. Magyarán mondva, rátátoghatunk a zenére, vagy eltátoghatjuk a prózai szöveget.

Az első tesztelések 2014 áprilisában indultak, augusztusban pedig a már hivatalos verzió került fel az online áruházakba. Vannak olyan felhasználók, akiknek ez egy remek időtöltés csupán, s, vannak, akiknek ez a munkájuk és bevételszerzési lehetőségként használják már, csak úgy, mint ahogyan más közösségi oldalaknál is előfordul ez.

Az alkalmazást Google Play-ről már több mint 50 millióan töltötték le eddig. Az elégedettségi szint mérésére szolgáló ötcsillagos rendszerben 4,4 pontot ér el az app az oldalon. A magyarok legfőbb problémája azonban az a Play áruházas visszajelzések alapján, hogy az applikációt túlságosan is az iPhone-osokra szabták.

Habár a számok nem mutatják az Amazonon, hogy az app annyira népszerű lenne, mint az a Google Play-es számadatokból látszik, hiszen csak 4 pontot ér el az 5-ből, viszont a hozzászólásokban csak úgy áradoznak a nem magyar felhasználók. Az Amazon külföldön egy igen népszerű online boltnak számít.

Világszerte a legnépszerűbb musical.ly-sek egyike a most tizenöt éves Jacob Sartorius (musical.ly / @jacobsartorius), aki a maga tizennyolc milliós követőtáborával abszolút haszonélvezője lett az oldalnak. A srác 2014-ben még a Vine-on tevékenykedett, aztán mászott át a Musical.ly-re.

https://vimeo.com/228007777

 

Európa egyes országaiban is ismert az app, mi egy csehországi felhasználóval, a tizenhét éves Aleš Šlechtével beszélgettünk, aki másfél éve használja az alkalmazást, és 65 ezer követője van rajta.

https://vimeo.com/227995820

 

Aleš (musical.ly / @alelechta) azt mondja, hogy körülbelül 30-45 percet vesz igénybe egy pár másodperces videó elkészítése, és ezeket az esetek nagy százalékában egyedül csinálja meg. Ő nem csupán egyetlen helyszínen veszi fel a videóit, hanem kettő-három, akár hat-hét helyszínen is rögzít felvételeket, mialatt ráadásul nem egyszer öltözetet is cserél. Ez garantálja, hogy a videói nagyon pörgősek és habár a videó rövid és információmennyisége kicsi, de mégis velősebbnek tűnő tartalomnak tűnik.

https://vimeo.com/227992821

 

Az interjú során azt is megkérdeztük tőle, hogy miért kezdte el a videók gyártását, és honnan tanulta meg e videók elkészítésének csínját-bínját. A következőket válaszolta:

“Az egyik barátom mutatta nekem ezt az alkalmazást, és megtetszettek a videók, én is szerettem volna megtanulni ezeknek az elkészítését. Leginkább megfigyeltem mások videóit, és megpróbáltam azok alapján megalkotni a sajátjaimat, majd azokat folyamatosan ötvözni és változatosan új mozdulatokkal újakat kitalálni.”

Instagram / @aliii002

Azt is elárulta nekünk, hogy leginkább azokat a videókat szereti csinálni, amikor valamilyen eszközt használ, mint például egy telefont, vagy pólókat cserél, hiszen az nagyon látványos. Ez utóbbit pedig el is mesélte egy videóban, hogy hogyan csinálja meg.

https://vimeo.com/227992946

 

Csehország Magyarországhoz hasonlóan tízmillió körüli lakosú ország, a 10-19 éves korosztály lélekszáma pedig szintén majdhogynem megegyezik, így Aleš csehországi 65 ezer követője a médiapiacon számtanilag ugyanannyit ér, mint amennyit egy magyar internetsztár ekkora mennyiségű követőtábora jelent. Természetesen mivel egy globális applikációról beszélünk, így az országhatárok elmosódnak a térképen, így tulajdonképpen bárhonnan és bármilyen nemzetiségű egyén nézhet minket a musical.ly-n.

Magyarországon is egészen népszerű az applikáció, habár nagy médiavisszhangot még nem kapott hazánkban, így egy-egy cikket, ha találhatunk online újságokban róla. Ennek ellenére van olyan magyar felhasználó is, aki több százezres követőszámmal rendelkezik.

A Középsuli című websorozatunk szereplői is próbálkoztak már az app-pal. Bende Bea (musical.ly / @beatrixbende), aki Rékát, a gonosz lányt alakítja, szó szerint odavan a közösségi tér e vívmányáért.

https://vimeo.com/228006054

 

Megkérdeztük tőle, miért szereti ennyire, s ő a következőket nyilatkozta:

“Szeretek kreatív ötletekkel előállni, majd azokat megvalósítani, ez mindenféle téren igaz rám, valósággal szárnyalok, annyira élvezem az ilyenfajta tevékenységeket. Ez az applikáció jelen van a mindennapjaimban, bárhol előkúszhat egy ötlet a fejemből, mindig találok valami klassz zenét, amire egy érdekes koreográfia eszembe jut aztán. Szoktam meglepetésképpen live-ot tartani, azt mindig örömmel nézik, és ez engem is boldoggá tesz, ez egy win-win game.”

Annyit még elárult a jelenleg majd tizenötezres követőtábort maga mögött tudó lány, hogy komolyabb tervei is vannak a csatornával, szeretne több és egyre jobb és jobb videókat csinálni, és találkozni olyanokkal, akik szintén komolyan veszik és nagyon szeretik a musical.ly-t.

https://vimeo.com/228005776

 

A Középsuli fiúszereplői közül az ország számára Bocsóként (musical.ly / @proaltx) ismert 17 éves srác az, akinek van néhány musical.ly-s videója a csatornáján, és néhanapján, amikor kedve van feltölt egyet-egyet, amit a követői nagy szeretettel bámulnak.

https://vimeo.com/227996295

 

Sárosi Szabolcs, a Szasát alakító 18 éves fiú a másik olyan sorozatszereplő, aki szintén időt szán arra, hogy ezen a közösségi portálon is megjelenjen, habár nem egy létfontosságú alkalmazás a telefonján. Elmondása szerint vannak időszakok, amikor nem is tartja rajta a készülékén, s, amikor ismét kedve szottyan használni, akkor újra letölti azt és bejelentkezik.

VACSIZZ VELÜNK! – NYEREMÉNYJÁTÉK – részletek ide kattintva

 

Szabi (musical.ly / @szabolcssrosi) tavaly csinált először videót az alkalmazáson, miután látta több ismerősétől is, hogy ők is rajta vannak a site-on. Szerinte abban különbözik a többi közösségi online oldaltól, hogy olyan egy másik sincs, amelyik ilyen szolgáltatást nyújtana: vagyis, hogy tátogni lehet zenére.

https://vimeo.com/227992879

 

Azt is elárulta Szabi, hogy valójában sokkal inkább előnyben részesíti az Instagramot, talán azért is, mert sokkal gyorsabb egy fotót közzétenni ott, mint a musical.ly-n összedobni egy videót, hiszen az van, hogy fél órát lecsap a napjából.

“Különben is, azt a videót, amit musical.ly-n megcsinálok, úgyis posztolom Instagramon, mert azt jobban szeretem, nekem jobban számít”

– teszi hozzá a tizenéves fiú.

A globalizációval, vagyis a világot átfogó társadalmi kapcsolatok hatékonyságának növekedésével egyre inkább közelebb kerülünk egymáshoz, még akkor is, ha földrajzilag kilométerekre vagyunk egymástól. Ehhez a folyamathoz pedig hatalmas segítséget ad az Internet. Habár túlzottan nagy értékű információmennyiséget a musical.ly alkalmazás nem kimondottan sugároz két ember között, mégis, segít egymással kapcsolatot teremteni és az olyan érdeklődési körök alapján tudunk barátokat szerezni, mint például a zene és a tánc. Ezt Bende Bea nyilatkozata is megerősíti, aki azt mondja, neki már sikerült egy nagyon jó ismeretséget szereznie csupán azzal, hogy regisztrált ezen az applikáción.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta