Hogyan bírd ki a szüleidet?

Rovat

Megosztás

Lehet, hogy most úgy érzed, korlátoznak téged, nem egyezik a véleményetek valamiről, és olyan, mintha rád akarnák erőltetni az akaratukat, de ha felnőtt leszel, hidd el, egyszer boldogan fogsz visszatekinteni a gyerekkorodra:  “bárcsak visszamehetnék”.

Forrás: giphy

 

A szüleid adtak neked életet, jó esetben úgy néznek rád, mint a közös életük műalkotására, azonban, vannak olyan családok, ahol a szülő “még élni akart” mielőtt jöttél, vagy a munkahelyi megpróbáltatások miatt gyermekeiken vezetik le a stresszt, akár nekik panaszolják mindennapi problémáikat, vagy nem tudnak megfelelően odafigyelni rájuk. Küzdenek a mindennapi betevő falatért, fáradtan érkeznek haza, már arra sincs energiájuk, hogy levigyék a szemetet, de még csak ekkor kezdődik a házimunka, és szó sem esett arról, ki fogja megkérdezni, hogy telt a napod a suliban. Ennek persze nem azaz oka, hogy a szüleid nem akarnak veled foglalkozni, hanem lehet, hogy nincs idejük, vagy energiájuk rá. Természetesen, ez nem szolgálhat kifogásként arra, hogy háttérbe szorulsz, hiszen te most vagy gyerek. Ha már felnőttél, hiába próbálnának fokozottan odafigyelni rád, mert már nem lesz rá akkora igényed.

Forrás: giphy

 

Ha az merült fel benned, hogyan kell kibírni őket, akkor fel kell tenni a kérdést:

Miért gondolod, hogy tűrés és elviselés a kapcsolatotok alapja?

  • Ellentétes érdekek ütközhetnek: Te el akarsz menni egy buliba, de a szüleid szerint kockázatos lenne, ezért nem akarnak elengedni. Lehet, hogy az adott pillanatban kérdéssé válik, hogyan bírd ki őket, ha bezárva tartanak, és tűrhetetlen számodra, de elképzelhető, hogy évek múlva örülni fogsz ennek, mert rövidebb a – “Dolgok, amiket bánok” – listád.
  • Féltés: Ha a szüleid túlzottan féltenek, és emiatt sehova sem engednek el, ahová menni szeretnél.
  • Privátszféra hiánya: Ha nem hagyják, hogy meglegyen a személyes tered. A szobád akár egy közterület, mindenki ki-bejár tetszés szerint, akkor is, ha te magányra vágynál.

Forrás: giphy

 

  • Túlzott monitorozás: Amikor a szüleid ellenőriznek téged, megnézik a facebookod, rákeresnek az ismerőseidre, és ha nem vagy mellettük, állandóan hívogatnak, hogy épségben vagy-e.
  • Határok betartására intés: Amikor a szüleid kiemelik számodra, hogy milyen veszélyek lesnek rád a nagy világban, miket tegyél, hogy elkerüld. A káros szenvedélyektől való megóvás szándéka, és az őszinteséged feltételezése.
  • Határok hiánya: Ha nem érzed a különbséget a jó és rossz dolgok között, amiket tanítottak neked, és csak visz a véred, mert fiatal vagy, és tiéd a világ. Ez a megfontoltság vesztőhelye, és a “Dolgok amiket bánok” lista legfőbb támogatója.

Forrás: giphy

  • Szeretet, gondoskodás hiánya: Előfordul, hogy valamely oknál fogva a figyelem, a gondoskodás és a szeretet hiányzik a szülő-gyerek kapcsolatból, és a szülő ki is fejezi, hogy a gyermeknek nincs helye az életében. Az ilyen mély problémák talán csak úgy adódnak meg, ha a gyermek felnő, és elköltözik.
  • Be nem teljesedett élet kiteljesítése a gyermeken át: Amikor a szülőnek nagy álmai voltak, mielőtt még családot alapított, és a gyermekén keresztül akarja saját vágyait beteljesíteni. Az ilyen gyermeket rövidpórázon tartják, és szigorú szabályokhoz kötik a nevelését, ráadásul egy konkrét irányt adva a kezükbe, megfosztva őket a szabad választás jogától: mivé akarnak válni.
  • “Te ne kövesd el az én hibáimat.” : Amikor a szülő bölcsességet gyakorol, és beismeri saját baklövéseit. Természetesen ő is hallotta már ezt a mondatot, de nem fogadta meg, és próbál megóvni.
  • Lustaság/ jóra való restség: Amikor a szüleid elvárják, hogy rendet tarts magad körül, vagy segíts nekik a házimunkában. Te pedig ezért ignorálod a kéréseit. Ez az egyik legnagyobb vitaindító, ami miatt a szülő-gyermek viszály kialakul. De tudod, egyszer neked kell majd a gyerekedet kérned, hogy tegyen rendet, és ha te nem tanultad meg, akkor úszni fog a lakás a szemétben.

Forrás: giphy

 

  • Erkölcsi nevelés, értékrendhez való hűség: Minden szülő igyekszik a legjobb tudása szerint átaadni azokat az elveket, amik segíthetnek a gyermekeiknek boldogulni a világban, akkor is ha nincsenek ott mellettük. Ezáltal ismerik meg, mi a jó és rossz, hogyan cselekedjenek úgy, hogy hűek maradjanak önmagukhoz, és a család büszke legyen rájuk.

Forrás: giphy

 

Egy biztos,

A szüleid akkor is megpróbálnak terelni az élet rögös útjain, ha ez neked nem tetszik.

De sokkal többször kellene rájuk hallgatnod, mint hinnéd, mert nagyon ritka, hogy önös érdek vezérelje cselekedeteiket. Amit tesznek, érted teszik, a fejlődésedért.

 

Majd ha szülő leszel, te is megérted.

 

Viszont, a szüleiden és rajtad egyaránt múlik, hogy együtt tudjatok élni egymással. Mindegyikőtöknek tenni kell ahhoz, hogy egy bizalmas, kölcsönös tiszteleten és megbecsülésen alapuló kapcsolat alakulhasson ki. Neked pedig felelősségteljesen és éretten kell viselkedned, hogy elnyerd a tiszteletüket, és bizalmukat, a saját érdekeid érvényesítéséhez.

Szülő - gyerek viszony
Hogyan bírd ki a szüleidet?

Bortítókép: mirror.co.uk

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta