Hogyan ne használd a kotont?

Rovat

Megosztás

Hogy állsz a szexhez? És az óvszerhez? Az egyik leghatékonyabb ellenszere lehet a nem kívánt terhességek megelőzésének, és a szexuális úton terjedő betegségek és fertőzések kivédésének pedig az egyetlen módja. De csak ha okosan használod.

Íme, a leggyakoribb hibák, amiken elbukhat a dolog, és amiket szép számban el is követnek:

Nem megfelelő tárolás: Tartsuk biztonságos, védett helyen az óvszert, ahol nem megy tönkre. Árthat neki a túlzott meleg vagy túlzott hideg, úgyhogy célszerű nem a pénztárcádban, zsebedben hordani. Próbáld meg óvni a közvetlen napfénytől is, mert az is károsítja a latex szerkezetét.

Felvétel: Az óvszer felvételére mindig a merevedés után kerüljön sor. Fontos, hogy a pénisz merev legyen, mielőtt legörgetnénk rajta a kotont. Először fogjuk két ujjunk közé az óvszer hegyét, hogy kiszorítsuk a levegőt, ezután mehet a gumi a pénisz végére, majd óvatosan tekerjük le a pénisz tövéig, miközben a hegyét is tartjuk még. Ügyeljünk arra, hogy ne engedjünk levegőt az óvszerbe, különben könnyebben szakad.

Leggyakoribb hibák a felhelyezés során:

Nem hagynak helyet a tetején: Gyakran előfordul, hogy nem hagynak helyet a koton tetején az ondónak. Mindenképp nyomjuk össze a végét felhúzás előtt, hogy kimenjen a felesleges levegő, és ne engedjünk be többet.  Ha több hely marad a spermának, kisebb a szakadás veszélye.

Túl későn veszik fel: Sokan már az aktus megkezdése után húzzák fel a kotont vagy csak közvetlenül a finish előtt. Pedig mindig szex előtt kell feltenni, ahogy előző cikkünkben is írtuk, a nőgyógyász tanácsa alapján. „Az óvszert rögtön kell, nem úgy, ahogy sokan csinálják, hogy kicsit betesszük, aztán majd később felvesszük. Egyből a merev hímvesszőre, mielőtt bedugnák a vaginába.” Sokan azt hiszik, elég az óvszert később felhúzni, miután egy kicsit élveztük az óvszermentes szexet, ám ez nagy hiba, mert már az előváladék is nem kívánt gondokat okozhat. A nagy izgalom hatására hamarabb elélvezhet a fiú, és bár kicsi az esély, de az előnedv is terhességet okozhat, ráadásul így nem vagyunk védve az esetleges szexuális úton terjedő betegségektől sem.

Túl későn veszik le: A menet végeztével gyorsan ki kell húzni a péniszt a vaginából – vagy onnan, ahova be volt téve. A hüvelyből kivéve különösen fontos, hogy fogni kell az óvszert a pereménél, nehogy a kifolyó ondó megtermékenyítsen vagy a gumi lecsússzon és bent maradjon – mert hallottunk már ilyenről. Egy ismerősömnek volt is ilyen esete, később az anyukája szedte ki belőle csipesszel… Hát, ezt senkinek nem kívánjuk.

Belefújnak: Vannak, akiknek valamiért az a szokásuk, hogy felhelyezés előtt belefújnak az óvszerbe. Talán, hogy könnyebb legyen lehúzni? Nem tudjuk, mindenesetre inkább ne tedd. Nem szerencsés, ha levegő kerül a kotonba, sőt, pont az a lényeg, hogy minél inkább kiszorítsuk a felesleges levegőt – ahogy ezt feljebb is kifejtettük.

Használat előtt letekerik: Itt megint csak az a veszély áll fent, hogy levegő szorul a kotonba, ami szakadást okozhat.  Sok fiú arra hivatkozik, hogy kényelmesebb felhúzni, ha használat előtt letekeri, belenyúl két kézzel, és úgy húzza rá. De nem ajánlatos ezt a módszert választani, inkább tedd a gumit az álló pénisz hegyére, úgy, hogy a feltekert széle kívül legyen, és aztán görgess – nem bonyolult!

Nem tekerik le teljesen: Nem szerencsés az sem, ha nem görgetik le teljesen, mert ez is ahhoz vezethet, hogy az óvszer leesik és bennmarad, vagy az ondó kifolyik.

Kifordítva veszik fel: Nem egy esetet hallottunk/láttunk, amikor a fiú kifordítva kezdte használni az óvszert. Ha még időben észreveszed, fordítsd meg nyugodtan, de ha már belekezdtél, ne fordítsd vissza és használd tovább, mert a gumin maradt előváladék is nem kívánt terhességet okozhat.

OH.., SO THIS ISNT HOW U PUT ON A CONDOM?

Síkosító: Ha nem használsz síkosítót, nagyobb eséllyel szakadhat ki az óvszer. Hosszabb menetekhez vagy nedvességhiány esetén tehát ajánlott a használata. Nemcsak kényelmesebbé teszi az együttlétet, de az óvszer élettartamát is meghosszabbítja, ha nem szárad ki időközben.Ha durvábban szeretitek, vagy csak egy kicsit hardcoreban nyomnátok, és az anális szexhez támad kedvetek, mindenképp használjatok jó sokat. De nem akármilyet, olaj alapú síkosítót nem szabad!

Dupla gumi: Sokan abba a tévhitbe esnek, hogy dupla gumi, dupla védelem. Van aki biztonsági okokból akarja tévesen így használni, de hallottunk már olyat is, hogy csak az élvezetek kitartása miatt – merthogy két gumi használatakor kevésbé érzékeny a pénisz, ez pedig késlelteti az orgazmust. De míg a gyönyör szempontjából lehet, hogy valóban hasznos lehet, addig a védekezés szempontjából annál kevésbé. A gumik ugyanis egymáson súrlódnak, ezáltal sérülnek és könnyebben szakadnak.

Újrahasznosítás: Itt vessük el a recycle elvet, és soha, de soha ne használjuk kétszer ugyanazt a gumit. Egyrészt gusztustalan, másrészt… ugye kitaláljátok?

Jó gyakorlást!

Fotók: whiterabbitexpress.com, tumblr.com, trollme.com, fastcoexist.com

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta