Honeybeast Symphoney az Erkel Színházban!

Rovat

Megosztás

A Honeybeast elmúlt tizenegy évének legnagyobb zenei vállalkozására készül november 23-án az Erkel Színházban. A színpadon hetven zenész, köztük egy negyven fős kórus garantálja az egyedülálló élményt!

Az olyan Honeybeast-slágereket, mint a „Legnagyobb hős”, a „Maradok”, az „Egyedül”, a „Hetes” vagy a „Bódottá”  ezúttal nagyzenekari kísérettel, az Erkel Színház patinás közegéhez illesztve hallgathatjuk meg. Az együttes mellett óriási apparátus biztosítja, hogy minden eddigit felülmúló koncertmélményben részesüljünk. A vendégzenészekkel kibővített zenekart tizenhat fős vonóskar, fúvós szekció és egy negyven fős kórus segíti ebben november 23-án. A Honeybeast dalok a színház miliőjéhez igazítva, minden eddiginél színesebben, telítettebben és kifinomultabban fognak megszólalni.

„A zenei élményre, a megszólalásra koncertrálunk most, nem annyira a rockos bulik hangulatára. (Bár lesznek pillanatok, amikor nehéz lesz ülve maradni…) Maradandó zenei és vizuális élményt szeretnénk adni a közönségünknek, és szeretnénk megköszönni az eddigi támogatást ezzel az év végi koncertünkkel. Ilyen hatalmas zenei projektünk még nem volt, bár hasonlót már csináltunk korábban kisebb apparátussal. Nagyon szeretjük az ilyen sok embert mozgató nagy produkciókat. Ilyen volt a teltházas bulink a Barba Negrában februárban. Amire most készülünk, ezt is felülmúlja majd.  Az egész csapat lázban ég, rengeteg próba és előkészület előzi meg ezt a nagykoncertet. A jól ismert dalok mellett olyan nóták is felcsendülnek, melyeket a turnékon nem játszunk, mert intimebbek, a zajos bulikon nem működnének, viszont a közönség és mi is szeretjük őket.” – meséli a Honeybeast-dalok szerzője, Bencsik-Kovács Zoltán.

Természetesen a hangtechnikára és a vizuálra is kiemelt hansúlyt fektetnek sok-sok meglepetéssel. Képzeljük csak el, a „Maradok” refrénjét egy népes vegyes kórus előadásában… Egyedülálló zenei élmény a Honeybeast-től november 23-án az Erkel Színházban!

HONEYBEAST SYMPHONEY

2016. november 23. 20:00 óra

Erkel Színház

(VIII. kerület, II. János Pál pápa tér 30. )

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta