Hova fejlődik az ember évezredek múlva?

Rovat

Megosztás

Az evolúció egy állandóan változó folyamat, aminek köszönhetően nézünk ki ma úgy, ahogy. Több ezer éves múltra tekint vissza, ami jelenleg is tart. Az ember folyamatosan változik, és ez a változás évezredek múlva is zajlani fog. Az ezer évvel későbbi emberek már máshogy fognak kinézni, mint mi.

Nincs többi sokszínűség

csapatepites-e1447652991714

Ha egy kicsit is figyelmesebben megnézzük, számtalan típusú ember létezik. Vannak világos bőrűek, sötétebbek, sárgásabbak, vagy vörösesek. Az arc, illetve test arányai szintén eltérnek. Máshogy néz ki egy ázsiai és szintén máshogy egy európai. Ez a jövőben meg fog változni. Sokkal közelebb lesznek egymáshoz az adott kultúrák. Már ma is közvetlen egymás mellett élünk és ennek eredményeképpen egybeolvadunk. Nem lesznek kirívó meghatározó jegyek, a kinézet sokkal inkább egységessé válik. A bőrszín, a szemek vágása, vagy az ott formája mind-mind hasonlóak lesznek. A különféle etnikumok eltűnnek és helyettük egy általános emberi megjelenés lesz. Egy nagy csoportba fogunk olvadni.

Gyenge immunrendszer

immunrendszer

A testünk már nem annyira edzett, mint az elődöké. Nincs rá szükségünk, hogy egész éjszaka el kelljen viselnünk a mínusz fokokat. Vagy a szélsőséges időjárási körülményeket. Ezért kevésbé vagyunk ellenállók a vírusokkal, baktériumokkal szemben. Számtalan betegség van, amiben szenvedhetünk, amikre korábban nem volt példa. Legtöbb esetben a betegségeket gyógyszerekkel győzzük le, ami hosszútávon veszélyes. Az emberi szervezet fokozatosan hozzászokik, hogy egy-egy vírust nem maga győz le, hanem valamilyen mesterséges anyag, így konkrét feladata nem lesz, vagyis feleslegessé válik, hogy harcoljon bármilyen betegséggel is, hiszen a gyógyszer majd elintézi. Ez által az immunrendszer drasztikusan gyengülni fog és az életünk a gyógyszerektől függ.

Magasságnövekedés

tape-measure-218415_1280_1417760182

Az elmúlt 150 évben mintegy 10 centiméterrel lett nagyobb az átlagmagasság. Ez többnyire a jóltápláltságnak köszönhető. Mivel nem kell éhezni, ezért a testalkatunk is megváltozik. Hogy ez a növekedés meddig tart, azt nehéz lenne megmondani, de hamarosan elérjük a maximumot.

Fogak

feher-fog-mosoly-5

Már nincs szükségünk rá, hogy a fogaink képesek legyenek a keményebb táplálék megrágására. A mai ételek viszonylag könnyebbek, a szerkezetük puhább, így a fogak mérete is csökkent. Már nem kell sokat rágni, hogy valami megfelelően emészthető legyen, így bizonyos fogak el is tűnnek. Ez a bölcsességfogaknál figyelhető meg. Néhányunknál már meg sem jelennek a bölcsességfogak. Ez a későbbiekben még inkább így lesz, míg végül teljesen eltűnnek.

És a jövő embere így fog kinézni:

Faces-of-the-Future-4

Ez egy elképzelés, hogyan is alakul majd a kinézetünk. A koponya térfogata megnő, a szemek pedig sokkal nagyobbak lesznek. Leginkább a látásunkra hagyatkozunk az érzékeink közül, ezért a szemek lényegesen nagyobbak lesznek.

 

Hova fejlődik az ember évezredek múlva?
Tetszik a jövőbeli ember kinézete?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta