Így NE kezdd az újévet!

Rovat

Megosztás

Mindenkivel megesik, hogy a jól sikerült szilveszteri buli után kevésbé jól sikerül az újév első napja, vagy már a bulin történik valami. Aminek lehet örülni, hogy a cikis sztorijaival senki sincs egyedül, és hogy mennyire nincs, azt bizonyítják a következő sorok is.

„Nem tudom ez mennyire ciki, bár nekem eléggé az volt, de pár éve a szilveszteri bulin csak ketten voltunk lányok meg sok-sok srác. Nem igazán tudtam jól érezni magam, de aztán jött az éjfél és mindenki pezsgőzött. Jó lett volna, ha pohárból isszák, nem pedig rám öntenek 2 üveggel, hogy aztán egész este a fürdőben ülhessek, És másnap büdösen mehessek haza az emberek között a buszon.” (Andi, 19)

„Ilyenkor szinte kötelező bulizni, lehet ezért sül el mindig rosszul. Tavaly a barátom olyan részeg volt, hogy egy másik lányt csókolt meg helyettem és nem is emlékezett rá.” (Barbi, 17)

„ Hajnalban hazafelé, egy nénitől részegen megkérdeztem, hogy megkínálhatom valamivel uram?” (Srác, 22 )

„Koccintani akartunk páran, és olyan lendülettel sikerült, hogy összetörtük a poharakat és utána takaríthattuk a szilánkokat, persze sikerült egybe belelépni.” (Ádám, 18)

„Tavaly csináltunk egy vödörben valami koktélt, igazából csak mindenfélét összekevertünk, hogy majd éjfélkor abból igyon mindenki, de az utolsó percben belepisilt a kutyám.” (Szandra, 20)

„Csak pár utcával arrébb mentünk bulizni tavaly, így anyukám és a barátnői úgy gondolták átjönnek éjfélkor koccintani. Már az ajtóban sikerült anya elé hánynia egy srácnak, szóval haza kellett mennem.” ( Linda, 16)

Bármi tönkreteheti az álombulit, szóval első randit nem szerencsés szilveszteri partyba szervezni, bár az újévi csók tényleg jól hangzik. De ha nem akartok olyat, mint a következő fotókon szereplők, éjfélig óvatosan a piával, különben másnap rejtegethetitek a képeket és a videókat. Egyébként meg bármi vicces történt vagy történik, írjátok meg nekünk!

funnystoreofyourday
Forrás: funnystuffforyourday

slapyurface
Forrás: slapyurface

Happy New Year és vigyázzatok a kutyákkal, anyukákkal, egymással… 😀

Fotó: playbuzz

így ne kezdd az újévet!
Neked van valami ciki sztorid?

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta