Így sikerült a Középsuli sorozat Erikjének érettségije

Rovat

Megosztás

Mint tudjátok, sok szereplőnk a valóságban most érettségizett. Így van ezzel Erik is, aki elmesélte nekünk, hogyan zajlott nála a nagy megmérettetés. 

“Én Június 27-én érettségiztem. Ez a dátum májusban még jó időpontnak tűnt, ugyanis volt rá idő bőven tanulni Azonban az érettségi előtt egy héttel úgy voltam vele, hogy bárcsak hamarabb lett volna, mert akkor már rég túl lettem volna rajta. Nagyon furcsa volt az számomra is, hogy a vizsga napjáig nem nagyon izgultam. Viszont a vizsga előtti este elkezdtem szörnyen beparázni. Szerintem mondanom se kell, hogy nem is vacsoráztam és nem is sokat aludtam. A vizsga reggelén valamiért olyan érzésem volt, hogy nem is aznap vizsgázom. Aztán mikor bementem, akkor szembesültem azzal, hogy mégis aznap vizsgázom, ráadásul még elsőként is. Teljesen rosszul lettem, aztán mikor már a 4. tételt húztam, akkor kissé megnyugodtam, és alig vártam, hogy hazamenjek. Így utólag azt mondom, hogy nem kellett volna ennyire idegeskedni.”

 

Persze, mindenki ezt mondja utólag. De tudjuk, milyen az érettségin izgulni. Mi is átéltük. És hiába mondjuk, hogy ne izguljatok, úgy is fog minden érettségiző. És ez így van jól. Jó érzés utána azt mondani, nem is kellett volna annyira izgulni. 🙂

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta