Ilyen volt az én nyári kalandom- interjú

Rovat

Megosztás

Itt egy újabb élménybeszámoló – azután, hogy írtunk nektek arról, hogyan NE bánd meg a nyári kalandod, és arról is, hogy ha megtörtént, milyen volt. Hallgassuk hát!

Szóval a nyári kalandok. Neked volt a nyáron ilyenben részed?

Volt, bizony.

Mikor kezdődött?

Ahogyan  a nagykönyvben meg van írva: az első “végeasulinak” buliban.

Szép, szép, nem vesztegetted az időt.

Nem én akartam így 😀 Az egész csak egy beszélgetésnek indult, egy sráccal, akit már ismertem kicsit.

És hogyan lett több a beszélgetésből?

Hát ezt én sem értem. Szóval, mi külön városban élünk, de a két város közel van egymáshoz. A srácot már ismertem egy barátnőm révén. Megláttuk egymást a buliban, odaálltam a pulthoz, elkezdtünk dumálni. Fura volt, mert addig nem nagyon beszéltem vele, sőt! Most meg szó szót követett, és csak úgy röppentek a percek. Már órák óta álltunk a pultnál, és pofáztunk, mikor odaszóltak a többiek, hogy indulni kéne. Norbi mondta, hogy következő hétvégén lesz náluk egy parti, menjek már el! Oké, persze, ő meg majd meglátogat a munkahelyemen. Ennyi volt az első lépés.

1006-summer-love-art

És jött a hétvége?

Jött, és a partiban talált minket a barátnőmmel. Mert persze elmentünk. Ittunk, nevettünk, irtó jól éreztük magunkat, Norbi egy édes volt, aztán már azt vettem észre, hogy hhmm, hát elég közeli kapcsolatban vagyunk 😀 Ott is aludtam nála. Akkor azt hittem, hogy ez egy este volt. Az a jóféle egy éjszakás kaland.

És nem?

Nem, egy picit hosszabb lett. Mert aztán folyton keresett. Elmentünk ide, oda, moziba, strandra, fesztiválra, főztünk, filmeztünk, sétáltunk, buliztunk, ahogy azt kell. De ha a barátaim megkérdezték, hogy együtt vagyunk?, hát nem tudtam mit mondani. Úgy tűnik, válaszoltam, de soha nem voltam benne biztos. Pedig kaptam ígéreteket, meg csodás SMS-eket, mindent.

És akkor miért nem?

Hát, szerintem vannak ilyen fiúk – mindig bizonytalanságban tartanak, bár nem tudsz belekötni abba, ahogy viselkednek. De valahogy mégsem volt az igazi.

Hogyan és mikor lett vége?

Nem régen. És úgy, hogy kiugrasztottam a nyuszit a bokorból. Kellek? Nem? Döntsünk! Döntöttünk. És így lett a történet csupán egy nyári kaland.

Anna, 22

Ilyen volt az én nyári kalandom - interjú
Neked volt a nyáron kalandod?

Kép: http://ell.h-cdn.co/assets/cm/15/02/980×653/54ac64d9cbb37_-_elle-kiss-h-elh.jpg, http://www.womenshealthmag.com/files/wh6_uploads/images/1006-summer-love-art.jpg,

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta