Intimitás szex nélkül

Rovat

Megosztás

A jó szex elengedhetetlen egy harmonikusan működő párkapcsolathoz, ugyanakkor koránt sem biztos, hogy a legfontosabb. Vannak az intimitásnak olyan más kifejezési eszközei is, amelyek által érezheted és éreztetheted a szeretetet.

Ha elgondolkozunk azon, hogy mikor érezzük leginkább, hogy szeret a párunk, hogy törődik velünk és fontosak vagyunk számára, akkor általában nem a nagy, látványos, a külvilágnak szóló gesztusokat említjük. Azok a szavak, vagy mozdulatok hatnak a leginkább, amik spontán, megtervezettség nélkül, szívből jönnek. Lehet, hogy nem tartanak sokáig, de azokban a meghitt pillanatokban megélhetitek, hogy ti ketten összetartoztok.

Intimitás
Neked melyik a kedvenced?

Ölelés – Köszönthetik egy öleléssel egymást, amikor találkoztok, vagy búcsúzhattok vele, amikor elváltok, de persze az a legjobb, amikor csak úgy váratlanul, spontán kapsz egy ölelést a szerelmedtől. A rendszeres ölelkezés pedig nem csak a hangulatodat emeli, de még az immunrendszeredet is erősítheti!

Csók – Nem véletlen, hogy sokan onnantól számítják, hogy együtt vannak, amikor elcsattant közöttük az első csók. Ahogy az sem, hogy erre még akkor is jól emlékszünk, amikor ezt már vagy ezer másik követte… Arról pedig, hogy mennyire intim gesztus a csók, mi sem tanúskodik jobban, mint hogy azoknál, akik a testükből élnek, szex közben a csók tabunak számít.

Kézen fogás – Biztos ti is sokan vagytok úgy vele, hogy az a randi legjobb része, amikor kézen fogva andalogtok az utcán. Ez a gesztus mutatja a világnak az összetartozásotokat (és persze benne van egy kicsit azért az is, hogy „el a kezekkel, ő az enyém!”).

Átkarolás, összebújás – Amíg röpködnek kint a mínuszok, nincs is annál jobb, mint összebújni a pároddal a hideg ellen. Nem csak az állatoknál működik, tényleg át tudjátok venni egymástól az általatok termelt hőt. Persze nem kell, hogy hideg legyen, egy film a moziban is élvezetesebbé válik, ha összekucorodva nézitek, vagy az alvás is édesebb, ha szorosan összebújva fekszetek.

(kép: pinterest)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta