Izgulsz az első randik előtt? Ezeket tedd!

Rovat

Megosztás

Hevesen dobog a szíved? Remeg a lábad? Legszívesebben el sem mennél, csak átugranád az izgulós randit és rögtön a pároddá fogadnád a kiszemeltedet? Nem vagy vele egyedül. Adok pár tippet, hogy inkább szeresd a találkozókat, mintsem félj tőlük.

Rólam mintázták a randiktól parázó szobrot. Egy-két kivételtől eltekintve inkább volt teher, mint öröm. A nagy izgulásban elfelejtettem jól érezni magamat. Annyira féltem attól, hogy valami nem lesz kóser, hogy nem tudtam elengedni magam, nem kérdeztem szinte semmit, alig válaszoltam, nem néztem rá a srácra, elcsuklott a hangom, meg minden, amit el lehet képzelni. Nem is szerettem sok időt adni ennek az időszaknak. Inkább hamarabb összejöttem a srácokkal, mert az együtt járós taliktól már nem félek. Na, ezek hibák. Adok most pár tippet azok alapján, amiktől paráztam, hogy hogyan tedd élvezhetővé az első találkozást.

Beszéld meg holnapra a randit

Ha engem vasárnap hívott el a srác, akkor szombatra beszéltem meg a programot. Emiatt majdnem egy hétig idegeskedtem. Úgy éreztem, sulis napokon inkább nem akarok randizni. Fel akartam készülni lelkileg, aztán sok időt hagyni az öltözésre, sminkre, önmagam lenyugtatására, stb. Ez csak még inkább frusztrált. Sokkal jobb, ha nem hagyok időt az izgulásnak és a túlgondolásnak.

Ne az első randin legyen csók

Ezt persze csak azokra a párokra értem, akik nem tudnak még semmit egymásról. A legutóbbi barátomat megcsókoltam az első személyes találkozónkon, mert úgy éreztem, a beszélgetéseink alapján nagyon jó ember és jó kapcsolat lesz belőle. Azonban amikor olyan fiúval találkozom, akinél nem érzek még semmi különlegeset, akkor megbeszélem magammal, hogy még nem jövünk össze. Ettől a lépéstől is tudok félni, ha komoly kapcsolatot szeretnék. Ezért inkább hagyom a másodikra, vagy a harmadikra.

Győződj meg róla, hogy illik-e hozzád

Csak olyannal juss el a randiig, akivel jól kijöttök. A beszélgetéseitek során rá fogsz jönni, hogy bármikor és bármiről el tudtok-e beszélni, lazán, kötetlenül. Amikor olyan pasival dumáltam, akinek nem volt semmi mondanivalója, csak kérdésekkel bombázott, amire alig győztem válaszolni, azt hagytam a fenébe. Viszont amikor valakivel sosem fogytunk ki a témából és akár hajnalig is fent maradtunk csevegni, azzal úgy éreztem, hiba lenne, ha nem mennék el meginni valamit. Ha találsz valakit, akivel megvan a közös hang, máris nem lesz olyan félelmetes a dolog. Hiba lenne kihagyni a randit.

Ha ezeket követed, biztos, hogy felejthetetlen élményben lesz részed a fiúval/lánnyal. Ha nem is jön össze, akkor is legalább tanultál valamit. Rossz randi nem lehet, hiszen tudod, hogy jókat fogtok beszélgetni.

Írta: Czár Fruzsina

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta