Juli: a karakterem viselkedése tipikusan női

Rovat

Megosztás

Az eltelt két évnél is hosszabb időtartam alatt rengeteget fejlődtek a Középsuli karakterei ilyen-olyan irányokba. Juli az a karakter, aki kétség kívül, az első pillanattól kezdve negatív, bár ő maga is azt állítja, hogy az elején azért nem volt ennyire a durva a helyzet.

“Az én karakterem nagyon sokat változott, ezt én magam is érzem. Az első részben még nem volt egy kiforrott karakterem, ott még csak kicsit tetszett neki Bende, ezért érdektelenebb volt az egész jelenléte a történetben. Akkor indult be igazán az egész, amikor átkérte magát az egyik osztályból a másikba. Mostanra pedig teljesen őrültek módjára meg akarja szerezni a srácot. Az utolsó részekben viszont ez valamivel alábbhagyott, hiszen Dominik is érdekelni kezdte, most hogy Juli már nem érdekli őt, és az én karakteremet most ez foglalja le. Azt gondolom, hogy ez egy tipikus női viselkedés. Amikor valaki számára érdektelenek leszünk, akkor kezd el érdekelni a srác”

– mondja Horváth Juli, a karaktert megtestesítő fiatal lány.

“Plusz, még arra is gondolni tudok, hogy Julinak van egyfajta megfelelési kényszere Barbival szemben, vagyis inkább nem neki akar megfelelni, hanem egyszerűen jobb akar nála lenni minden tekintetben”

– teszi hozzá.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta