Junior Prima Díjat kapott a Fricska Táncegyüttes tagja!

Rovat

Megosztás

Moussa Ahmed táncművész további kilenc népművésszel és népművelővel egyetemben Junior Prima Díjban részesült.

 „Az X-box világában természetesen én sem szekérrel járok, hanem autóval. Nosztalgia műfajból szeretnék ‘Kultúrspotot’ csinálni, hogy mindeki számára létjogosultsága legyen a néptáncnak 2017-ben is. Van egy szlogenünk: Legyél Te is nyerő, nálunk a néptánc a menő!Köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy eljuthassak például Londonba, vagy bekerülhettünk a médiába, a Britain’s és a Hungary’s Got Talent-be.”

-fejti ki a díj kapcsán Moussa Ahmed, aki azt is elárulta, hogy  napi tíz óra fizikai és szellemi felkészülést igényel az, hogy ilyen szintre eljusson az ember, de továbbra is úgy érzi még mindig nagyon sokat tud tanulni.

A díjat odaítélő szakmai zsűri számára fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotói tevékenységen kívül a jelölt tudását átadja a fiataloknak is. Ahmed a Fricska Táncegyüttes mellett, a Gödöllő Táncegyüttes művészeti vezetője, és koreográfusaként közel háromszáz gyereket tanít folyamatosan. Délelőttjei a Fricska próbákkal, délutánjai pedig a tánciskolában telnek.

A szakmai szervezetek jelöléseiből a zsűri tíz díjazottat választott ki, akik saját területükön a legeredményesebbnek bizonyultak. A Prima Primissima Alapítvány idén hetedik alkalommal támogatta a sikeres, fiatal koruk mellett példamutató szakmai munkássággal és tapasztalattal rendelkező népművészeket, népművelőket. A kitüntetettek az emlékplakett mellett két-kétmillió forint pénzjutalomban részesültek. A díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa és Somkuti András, a Docler elnöke adta át.

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta