Kerítésen fennakadt RÓKÁT találtak Budaörsön

Rovat

Megosztás

A vadon élő állatok néha bemerészkednek egy-egy udvarra, főleg élelmet keresni, de van, hogy nem jutnak át a kerítésen sem. Ez történt a minap egy szerencsétlen rókalánnyal is, amelyik egy budaörsi családi ház drótkerítésén akadt fenn, jobb hátsó lábával.

A ház tulajdonosa nem tudta befogni az állatot, aki órákon át vergődött a kerítésbe akadva. Több állatmenhelytől is próbált segítséget szerezni a fennakadt rókának, de csak az Állatmenő Liga emberei siettek a sérült állat segítségére.

10352039_10152972901543544_7801144722558253146_n

Az állat saját magának is okozott sebeket, miközben próbált kiszabadulni, így miután befogták, rögtön állatorvoshoz került. A lába nem tört el, így sikerült hamar ellátni a sebeit, bolhátlanították, majd a Rex Kutyaotthon Alapítványnál került karanténba. A menhely vezetője elmondta, hogy még legalább 2 hétre van szüksége a rókának ahhoz, hogy felépüljön. Ha rendbe jött, semmi akadálya, hogy visszakerüljön a természetbe, valószínűleg Budapest környékén fogják szabadon engedni.

10888587_10152972901498544_5214000505010494938_n

A vadon élő állatoknak sokkal nehezebb segíteni, mint egy otthonról elszökött házi kedvencnek, hiszen ők bizalmatlanabbak az emberekkel szemben és nagyon félnek. Nem mindegy, hogyan próbálunk a közelükbe férkőzni, mivel nem ismernek minket, nem tudják, milyen szándékkal közeledünk feléjük. Ha hasonló baleset történik, szerencsére van, aki tud segíteni, szóval ezeket az állatokat sem szabad magukra hagyni, mert sokszor ők is segítségre szorulnak.

Forrás: Tv2
Fotók: Rex Kutyaotthon Alapívány

Rókát mentettek Budaörsön
Te mit tettél volna a háztulaj helyében?

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta