Kilencen egy családban, szegénységben, mégis boldogan!

Rovat

Megosztás

Arról már biztos hallottatok, hogy egyes afrikai országokban nem könnyű a élet. Így van ez Uganádban is, ahol egy családban akár 8-9 gyerek is élhet mélyszegénységben, orvosi ellátás nélkül. A fogamzásgátlást nem ismerik, a betegségek mindennapos veszélyt jelentenek. Vízért kilométereket kell naponta gyalogolni, és az iskola is sok esetben egy óra sétára van, ha épp van a közelben suli. El tudod képzelni?

Dr. Fodor Réka nem csak elképzelte, hanem látta mindezt. Ő az a fiatal orvos, aki missziós küldetést teljesített Afrikában, próbált gyógyítani, segíteni, fehér orvosként. Ott töltött ideje alatt számos helyen járt, sok érdekes, és kevésbé pozitív élményt szerzett a kontinensen. Afréka című könyve nem csak azért érdekes, mert a kalandos, hanem mert egy orvos szemszögéből ismerheted meg azt a távoli, fantasztikus világot.

 A misszióban résztvevő orvosok munkája sokszor az életet jelenti az ott élőknek. Dr. Fodor Réka is szemtanúja volt annak, hogy valaki kritikus állapotból épült fel.

unnamed

Ennél is érdekesebb az a történet, aminek főszereplője egy kisgyermek, aki még sosem látott ceruzát. Meg kellett neki mutatni mi is az, és hogy működik.

„Van olyan földrész Afrikában, ahol nyomorognak az emberek, mégis boldogok. Nem értettem, miért nevetnek, mosolyognak. De ők helyzetük ellenére pozitívan élik mindennapjaikat. Ez ihlette a könyvet”

– mondta a a könyv írója.

„Ha mindenki csak egy kicsit tenne, egy kicsit adna, nem lenne gyermekéhhalál a földön”

– tette hozzá.

Te is voltál már mérges, mikor sokat kellett várni az orvosra? Afrikában a betegek néha napokat vártak a magyar orvosok munkájára, akik naponta 150 beteget fogadtak. Mégsem voltak türelmetlenek.

„Az ottani gyerekek apró dolgoknak is örülnek, és boldogabbak, mint nálunk egy milliomos” – mondta Réka. „Hihetetlen, de egy kis erőfeszítés tőlünk, nekik az életet jelenti.”

Ha téged is érdekelnek az ilyen történetek, bátran vágj bele az Afréka című könyvbe.

Nézd meg a Középsuli 62. részét, abban a sorozat szereplői mutatják meg nektek, milyen az igazi Afrika.

https://www.youtube.com/watch?v=al8HdKuS_rE

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta