Ezt nézed:  / Színes / A Középsuli srácainak álomautói

A Középsuli srácainak álomautói

ks_alomauto

Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon a Középsuli fiúinak mely autók jönnek be a leginkább, melyikkel hajtanának el még a világ végéig is a legszívesebben. Íme, a Középsuli sorozat Dominikjának, Bendéjének és Happy Tibijének álomautói.

Dominik

“Én egyszerűen oda-vissza vagyok az autókért. Apám buszsofőr, úgyhogy világéletemben akartam vezetni egy saját autót. Sikerült már volán mögött ülnöm, igaz kevés időre, de az is hatalmas élmény volt. Most voltam karácsony alkalmával gokartozni, és ha én tudtam volna gyerekfejjel, hogy ez ekkora élmény, tuti autóversenyzőnek mentem volna. Az álomautóm az a Ford Mustang Shelby GT350-es. Ezzel szeretném majd szelni az utakat. Ez már kicsit sokkal komolyabb, mint a gokart, és már nagyon várom a nyarat a jogsi letételéhez.”

Dominik1

Bende

“Imádom az autókat annak ellenére, hogy még soha életemben nem ültem a volánnál. Bármikor, amikor kocsiba ülök valaki mellé, mindig azt érzem, hogy ez a végtelen szabadság. Elképzelem, ahogy én vezetem az autót, és csak megyek, amerre a szívem visz. Ehhez az életérzéshez pedig számomra csak egy autó dukál, ami ténylegesen a szabadságot jelenti számomra. Ez az autó nem más, mint a Ford Mustang Shelby Gt. 500-nak az 1967-es modellje. Ez az autó a szememben a világ legszebbje, és bár korából adódóan egy jó állapotban lévő darab 16 milla körül van, én már elhatároztam, hogy egyszer veszek magamnak. Inkább nem eszek, 20 évig de meglesz.”

Bende_szemelyes

Happy Tibi

“Szeretem az autókat, nem rajongok értük, meg nem tuningolom őket, mint rengetegen és az álomautóm nem egy Ferrari vagy egy Mustang, az álomautóm, amit mindig is szerettem volna és szeretnék is az egy Seat Cupra, egy gyors áramvonalas kis csinos autó, és mindenféleképpen királykék színben szeretném, ha tündökölne, mivel az a kedvenc színem.”

Tibi1