“A lányokat nem szabad eldugni hátul a színpadon” – interjú Csepregi Évával

Rovat

Megosztás

Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnője, a Magyar Népköztársaság nemzetközi sztárja a Stereo és a Kócbabák nevű három lányból álló csapat tagjaként kezdte zenei pályafutását, 1971-ben a Ki Mit Tud nevű tehetségkutató-műsorban. 1973-ban társultak az akkoriban még nem kiemelkedően népszerű Neotonnal, majd 1977-ben Neoton Família néven hivatalosan is egyesült a két csapat. A Neoton – Erdős Péter menedzselésének köszönhetően – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának legnépszerűbb hazai diszkóformációjává nőtte ki magát, és nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket ért el. A Cseh Tamás Program életútinetrjújában Csepregi Éva bepillantást enged egy rendszerváltás előtti zenekar problémáiba, és az énekesnő őszintén beszél saját önbizalomhiányáról, kételyeiről is.

Részlet az interjúból:

“Mi hárman eleinte nagyon jó barátnők voltunk.Természetéből adódóan Fábián Éva –Vica –volt kezdettől a vezetőnk. Nagy önbizalommal, sok gyakorlati érzékkel megáldott, szép madonnaarcú, jó hangú lány. Pál Éva –Pali– pedig igazi elsöprő egyéniség, rendkívül energikus, temperamentumos, tehetséges egyéniség. A profi koreográfusoknak is feltűnt, hogy ösztönösen milyen jól mozog a színpadon. Ő tanított bennünket táncolni, és ő találta ki a dalokhoz a koreográfiát. Hittük, előre megkomponált mozgás nélkül nem lehet kiállni a színpadra. Hisz akkor is kellett valamit csinálnunk, amikor nem ének eltünk szólót. Főleg azt követően, hogy Pásztor Laci bejelentette: a lányokat nem szabad el dugni hátul a színpadon, elől kell énekelniük.

A nézők közül mindenki Palit favorizálta, persze én is őt akartam utánozni, olyan akartam lenni, mint ő. De az ő mozgá svilága nekem rosszul állt, egyáltalán nem illet az egyéniségemhez. Ezt akkor még nem értettem, de tudtam, hogy nem jó, amit csinálok, és tehetségtelennek éreztem magam. Bár Pásztor Laci nyugtatgatott, hogy hármunk közül nekem van a legegyénibb hangom, még is egyre inkább úgy éreztem, háttérbe szorulok, hogy nincs itt igazán rám szükség.

Harcolni nem tudtam, nem tudok, nem szeretek, így egyre jobban elvesztettem a talajt a lábam alól. Ráadásul egyik koncert után Pali elmondta, hogy a szünetben kihallgatta néhány néző értékelését, miszerint a szemüveges (ez volt ő) szuper, a barna (Vica) elmegy, a szőke viszont pocsék. Na, ettől végleg komoly válságba kerültem. Szóval ezek az események előzték meg Erdős Péter látogatását a várbeli koncerten.”

Kép: www.femina.hu
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

NKA_logo_2012cstp-logo-web-small

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta