A leggyakoribb párkapcsolati hiedelmek, amik akár szakításhoz is vezethetnek

Rovat

Megosztás

Egy párkapcsolat elég sok olyan buktatóval jár együtt, amire nem biztos, hogy az elején fel vagyunk készülve. Gondot jelenthet, ha más elképzeléseket vallunk a komoly kapcsolat vagy a hűség fogalmáról, ha szexuálisan nem passzolunk össze, ha különbözőképpen tervezzük a jövőnket, vagy ha nem jövünk ki egymás barátaival, stb. Azonban arra már talán kevesebbszer gondolunk, hogy sokszor azok az irreális hiedelmek, meggyőződések állnak a boldogságunk útjába, amiket egy „normális” párkapcsolatról, az „egészséges” szexuális életről, vagy a „tipikus” férfi és női szerepekről életünk során kialakítunk.

Ezek az elvárásaink gyerekkorunk óta formálódnak, a neveltetésünk és az a társadalmi közeg, amiben felnőttünk, is erősen befolyásolhatják őket. Ezek között persze vannak pozitív elképzelések is, amik megerősítik a kapcsolatainkat, de sok közöttük sajnos pont ellentétesen hat. Kutatások kimutatták, hogy akik ilyen negatív hiedelmekben gondolkoznak, sokkal kevésbé elégedettek a párkapcsolatukkal, több konfliktusuk is van, és kapcsolataik is hamarabb tönkre mennek.

És hogy mik a leggyakoribbak ezek közül? Eidelson és Epstein a következő ötöt különítette el, és talán sokaknak meglepő lesz, hogy milyen könnyű magunkra ismerni bennük!

1. Az első hiedelem leginkább azzal kapcsolatos, hogy ha nem értetek egyet valamiben a pároddal, vagy bármilyen konfliktusos téma merül fel közöttetek, az káros a kapcsolatotokra nézve. Akik így gondolkoznak, azok hajlamosak inkább lenyelni, ha valami nem tetszik nekik, vagy megtartani maguknak a véleményüket, ha az eltérő, mint a másiké, mert attól tartanak, hogy különben ez a kapcsolatuk rovására menne. Viszont ez hosszú távon nem egy jó módszer, mert félő, hogy a sok elhallgatott gondolat vagy érzelem egyszer csak kitör belőlük, és sokkal nagyobb konfliktust okoz, mint amilyen egyébként lett volna a dologból.

2. A következő hiedelmet tipikusan inkább a lányoknak tulajdonítjuk, de a fiúknál is megjelenhet. Ez arra vonatkozik, hogy egy jól működő kapcsolatban a partnereknek szavak nélkül is tudniuk kéne, hogy mit érez a másik. Sok konfliktus alapja lehet, hogy ha egyszerűen nem mondjuk meg a másiknak, hogy éppen mi a bajunk, de éreztetjük vele, hogy valami nem oké, helyette viszont elvárjuk, hogy ő ezt „kitalálja”. Ilyenfajta gondolatolvasást elvárni a partnerünktől nem túl szerencsés, mert mindenképpen csalódás lesz a vége.

39 relationship_balance

3. A harmadik hiedelem főleg idősebb korban, több élettapasztalattal a hátunk mögött válik jellemzővé, bár semmi sem zárja ki, hogy kamaszkorban is megjelenjen. Ez arról szól, hogy nem hisszük el, hogy a partnerünk képes lenne változtatni. Azaz, ha valami bajunk van vagy vele, vagy úgy a kapcsolatunkkal egyáltalán, akkor úgy vagyunk vele, hogy mehet az egész a levesbe, hiába minden, úgysem fog változni semmi…

4. A következő hiedelmet leginkább a szexuális perfekcionizmus névvel lehetne jelölni. Ez arról szól, hogy a szexben mindig, mindennek tökéletesen kell alakulnia, különben veszélybe kerül a kapcsolat, vagy úgyis fogalmazhatunk, hogy csak a tökéletes szeretőket nem hagyják el. Akik így gondolkoznak, hajlamosak azért tartani az együttlétektől, mert attól félnek, hogy valamit elszúrnak (számukra például az orgazmus hiánya akár náluk, akár a másiknál végzetesnek tűnhet, ahogy az is, ha éppen a párjuk aktuálisan valamiért nem kívánja a szexet).

5. Az utolsó hiedelmet úgy lehetne röviden jellemezni, hogy a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek. Azaz a két nem eredendően különböző, máshogy működnek, máshogy gondolkodnak, és az érzelmek sem egyformán fontosak számukra, stb. Ennek a hiedelemnek az a veszélye, hogy ha ennyire különbözőnek látjuk a párunkat, csak azért, mert ellenkező nemű, akkor egy csomó, alapvetően megoldható problémát letudunk azzal, hogy „á, úgysem érti, mert nő/férfi”. Ezen gondolkodásmód pedig értelemszerűen nem a kölcsönös megértés felé vezet.

Párkapcsolati hiedelmek
Rád melyik a legjellemzőbb?

 

(képek: http://www.scienceofrelationships.com/ , neurofeedbackblog.wordpress.com)

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta