Lola egyik álom-úticélja London, de Párizsba és Rio De Janeiro városába is szívesen ellátogatna

Rovat

Megosztás

Két-három országban járt már a Középsuli sorozat jelöltje, de az egyik legjobb utazási élménye New Jersey államához kapcsolódik, hiszen akkor egyedül utazhatott repülővel nagymamájához.

Megismerhette New York világát és bejárhatott, olyan nagyvárosokat, mint amilyen Philadelphia és Jersey. Nagy kedvence Atlantic City, de ideje nagy részét New Jersey államában  töltötte. Legnagyobb kalandját még is Romániában élte át.

„Egy cserediák program keretein belül voltam kint Romániában, oda szintén egyedül mentem csak ott nem volt semmilyen rokonom. Egy lánynál laktam, akit az azelőtti évben én láttam vendégül, de előtte egyáltalán nem ismertem.”

– mesélt élményeiről Lola.

Az álom-úticélok azonban, olykor lehetnek fantázia helyek is. Lola legszívesebben Phineas és Ferböz utazna Denverbe.

Nem véletlen, hogy a kedvence országaként az Egyesült Államokat emlegeti, hiszen szerinte az a világ legszínesebb országa. Ki tudja miért, de a nyugati kultúra áll hozzá a legközelebb és ha már külföld, akkor a kinti íz világ sem  elhanyagolható.

„Egyszer mindenképp szeretnék enni sült fagyit, láttam már helyeket ahol készítik, de egyedül nem szeretnék elmenni.”

– nos, ki az, aki szívesen együttaratna Lolával? 😉

Tengeralattjáróval még nem utazott, de nagyon szívesen kipróbálná, hogy az milyen élmény, azonban az óceánjáró hajók is nagy érdeklődést váltanak ki belőle. Mivel a nagy hőséget nem bírja, ezért Afrikába nem is utazna szívesen. Lola jobban érzi magát a vízpartok közelében. 🙂

Magyarországon imádja Budapest városát, mert szerinte mindig akad valamilyen felfedeznivaló. A kedvenc nevezetességei közé tartozik a Hősök tere, a Millenniumi emlékmű, a Városligetben tündöklő Vajdahunyadi vár és a Margit sziget. Ti már jártatok ezeken a helyeken? 🙂

A szavazatok lezárásának ideje:

2015.08.09. /vasárnap/

Lolára és a többi Középsuli sorozat szereplő jelöltjére ITT tudsz szavazni!

 

A Középsuli sorozat 4. részét ITT is megtudod tekinteni, az 5. részt pedig ITT.;)

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta