Manapság egy zenekarnak általában szerepel a tervei között, hogy fellépjen külföldön, ugyanis ez a kihívás minden kockázatával együtt a nagyobb siker lehetőségét is magában rejti. A kommunizmus évei alatt is erről álmodoztak a zenekarok, ám ekkoriban nem csupán piaci alapon dőlt el, ki utazhat a határokon túlra, hanem a Nemzetközi Koncert-igazgatóság (NKI) nevű állami cég volt az, amely pocsék technikai feltételek mellet, ideológiailag zárt feltételrendszer alapján döntést hozva tette lehetővé, hogy egyes zenekarok, zenészek kijussanak külföldre. Pentz Zsolt a cég Könnyűzenei Osztályának vezetője volt a nyolcvanas évektől kezdve a rendszerváltásig. A Cseh Tamás Program honlapján elolvashatjátok a vele készült életútinterjút, amiből jobban megismerhetitek a nyolcvanas évek magyar zenei életét.
Részlet az interjúból:
Az alábbi interjúrészletből jól látszik, milyen nehézkes volt ekkoriban egy külföldön játszó zenekar élete. Az Interkoncert (NKI) munkatársai rendszeresen látogatták a kinn zenélő magyarokat „Az NKI, mielőtt meglátogatta a vendéglátósait, lelevelezte velük a részleteket. (…) A zenészek szóltak a kinti munkáltatóiknak, hogy jönnek Magyarországról meghallgatni őket. (…) A kiküldetés általában két hétig tartott, ebbe kellett belesűríteni elég sok ottani zenekar meglátogatását. Erről jelentéseket kellett írni a kulturális tárcának, amelyekben részletesen be kellett számolni egyebek mellett az együttesek zenei színvonaláról, munkakörülményeikről és az ottani beilleszkedésükről. Persze akadtak félreértések is. Egy alkalommal Kanadában, ahol turnévezetőként jártam, egy helyi újság komisszárnak nevezett. Tehát nem csak itthonról, Nyugatról is kapott az ember néha pofonokat.”
Kép: Múlt-kor
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.
