MartinVlogol: a tanár kötelessége, hogy felkészítse a diákokat az érettségire

Rovat

Megosztás

https://youtu.be/ASt_6WygYVw

Székely Martinnal, azaz a MartinVlogol csatorna nyelvtanár-vloggerével készítettünk interjút, amelyben a videózás mellett téma volt még a nyelvtanulás, annak nehézségei, valamint azt firtattuk, hogy hogyan lehetne a nyelvtanulást népszerűbbé tenni a diákok körében.

Martin a nyelvekkel való személyes történetét is elmesélte:

“19 évesen a némettudásom miatt kaptam meg egy bébiszitter állást Dél-Németországban és ez megváltoztatta az egész életemet, hiszen halmozottan hátrányos helyzetűként kevés lehetőségem volt Magyarországon akkoriban. Barátságok, kapcsolat, munka, önismeret és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent adott nekem a nyelvtudásom. Mivel jelenleg is éppen külföldön tartózkodom és itt dolgozom a nyáron, mindenkinek csak ajánlani tudom azt, hogy komolyabban foglalkozzon az idegennyelvekkel, hiszen a jövő tényleg azoké, akik nem haboznak: tanulnak és lépnek egy jobb jövő érdekében”

– mondja.

Az írásalapú videós interjú teljes szövegét alább is elolvashatod.

Egy eléggé újszerű, ma még sokak számára egészen futurisztikus tanártípus az, amelyet te képviselsz. Képes lehet arra egy diák, hogy egy olyan tanárt 100%-ban komolyan vegyen és tiszteljen, aki a YouTube-ra tölt fel félig szórakoztató, félig oktató jellegű videókat, hasonlóképpen, mint önmaga és/vagy kortársa(i)?

Amikor belekezdtem a YouTube-ozásba, tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgom, mert eszem ágában sem volt követni a trendeket és beállni a sorba. Mivel most csinálom a tanári mesterdiplomámat, azt is muszáj volt megfontolnom, hogy egyáltalán szabad-e nekem ilyet csinálnom. Majd rájöttem, hogy pont ez az, amit képviselek. Igenis valósítsuk meg önmagunkat és higgyünk abban, hogy az újítás nagyon sokszor a sikert hozza magával. Amit szomorúan tapasztaltam az az, hogy az egyik kihívás videóm érte el a legnagyobb nézettséget a rengeteg, motiváló, komoly tartalom mellett. Ugyanakkor nem bánom, hiszen így olyan rétegeket is meg tudtam fogni a videókkal, akik nem biztos, hogy rámtaláltak volna. Lehet, hogy pont ezek miatt a videók miatt tisztelnek a diákok is, hiszen önmagam adom, nem megjátszom magam, sem előttük, sem a kamera előtt. Tavaly, az egyetemi gyakorlatom alatt tanítottam egy budapesti gimnáziumban, ahol hihetetlenül megszerettük egymást az osztályommal és sokan azóta is írják, hogy én szerettettem meg velük a német nyelvet.

Az szinte világos, hogy a megszokotthoz képest számodra a YouTube nem egy feltűnési viszketegség elleni medicina és biznisz, hanem próbálod a platform emberi oldalát is megfogni. Hogyan tudsz mégis ellavírozni a magyar YouTube-társadalomban, ahol a legfontosabb fizetőeszköz nem az emberségre való törekvés?

Megpróbálok egyre kevesebb embert közel engedni magamhoz és csak olyan YouTuber-ekkel barátkozni, akik tényleg értéket képviselnek, illetve támogató szándékkal vannak a társaságomban. Mivel nagyon extrovertált személyiség vagyok, ezért sok konfliktusom is származott már ebből, de igyekszem tovább menni a saját utamon és nem foglalkozni azokkal, akik valójában csak a féltékenységüket próbálják rámerőltetni támadás formájában.
Muszáj hozzátennem, hogy a magyar YouTube pontosan olyan, mint a társadalmunk: mindenki betölt egy szerepet és ez így van rendjén.

Csaknem tizenkétezer diploma ragadt bent az egyetemeken és főiskolákon 2016-ban azért, mert hiányzott az oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsga. Mik az alapvető tévedései a mai magyar közoktatási rendszer nyelvoktatásának? Miért nem szerzik meg a fiatalok érettségi előtt, vagy a felsőoktatási évek alatt a szükséges középfokú általános komplex nyelvvizsgát? 

Ami számomra megdöbbentő, hogy a fiatalok nem ismerik fel azt, hogy tényleg mennyi lehetőség van a nyelvek ismeretében. Az egész életemet megváltoztatta a német, illetve az angol nyelv és fogalmam sincs, hol lennék most, ha anno nem látom meg azt, hogy ettől a jövőm függhet. Rengeteg diákom volt már, akik “diplomamentő programban” vettek részt, hiszen a középiskolában nem tudták elsajátítani nemhogy a B2, de a B1-es anyagot sem. A hiba – véleményem szerint – abban rejlik, hogy nemcsak a diákok demotiváltak, hanem a tanár is feladja egy idő után. Persze, tisztelet a kivételnek, hiszen, aki időben felismeri a nyelvvizsga (és őszintén remélem, hogy a mai diákok nem csak a papírra hajtanak, hanem a valódi tudásra) fontosságát, annak nyert ügye van, hiszen a tanár kötelessége, hogy felkészítse a diákokat az érettségire, ill. nyelvvizsgára, ha az osztály olyan szinten van már. A diákok közti különbségekre sem igazán fogható ez, hiszen én is nagyon sokszor alkalmazom a csoportos oktatást, ahol a szinteknek megfelelően tudnak haladni a diákok. Őszintén remélem, hogy egyszer, nagyobb közönség előtt tudok bizonyítani, és kicsit “forradalmasítani” az itthoni nyelvoktatást.

A 35 év alattiak számára ingyenessé teszi az első nyelvvizsga megszerzését a kormány, szólt egy április végi hír. Szerinted ez vonzóbbá teszi a nyelvtanulást a fiatalok számára?

Ha ez tényleg így lesz, akkor mindenképpen, hiszen a diákok látják (főleg a felnőttek, fiatal felnőttek), hogy a nyelvtanulás igenis komoly pénzekbe kerül és igenis érdemes lett volna kihasználni a lehetőséget, ami középiskolában adatott meg nekik. (Akármilyen rossz is legyen a tanár, biztos vagyok benne, hogy egy oktatási intézményben több kompetens kolléga is a diák segítségére lehet.) Őszintén kívánom és remélem, hogy a nyelvtanulók ugranak majd erre a lehetőségre.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta