Még csak huszonöt, de már a saját tervezésű motorral jár – Interjú Fröhlich Balázzsal

Rovat

Megosztás

Motorral suliba gurulni mindig is menő volt. Fröhlich Balázs, a pécsi egyetemista srác emelte a tétet, és ő már a saját maga által tervezett és kivitelezett járművel is beparkolhat reggel a suliba.

Attól, hogy valaki villamosmérnöki karon tanul, még nem biztos, hogy megvannak az alapjai egy csodajárgány építéséhez. Neked honnan jött az ötlet?

Kiskorom óta vonzanak az egyedi motorok. A Discovery Channel-t többet néztem mint a mesecsatornákat már, amikor kiskölök voltam akkor is. Rengeteg műsor arról szólt, hogyan is működnek bizonyos szerkezetek, mi az a zöld technológia, hogyan lehetne a jövő városaiban élni, vagy éppen hogyan lehet újrahasznosítani és roncsból építeni működőképes szerkezeteket, mégis a kedvenc sorozatom az Amcsi motorok voltak. Világszerte ismert chopper építőkről szólt, akik egyedi járgányokat terveztek. Már ekkor elhatároztam hogy egyszer építek magamnak egy saját motort, persze ekkor ez még csak azt jelentette számomra, hogyan alakítanék át egy Simpson-t, vagy Rigát. Egyetemi éveimbe rengeteg alternatív energiás kutatásom volt, emellett foglalkoztam SmartHome-al, majd 3D nyomtatással is. Aztán 2 éve gondoltam mi lenne, ha az álmomat és az eddigi kutatásaimat összekötném. Ebből született ez a projekt.

A környezettudatosság miatt döntöttél az elektromos meghajtás mellett, vagy volt más is, ami emellett szólt?

Mindamellett hogy álmom volt, és eddig is hasonló területen kutattam, szerettem volna egy olyan projektet, ami nem csak egyetemi kutatásként könyvelhető el, hanem profitot is tud termelni a jövőben. Az elektromos járműipar egyértelműen rohamos növekedésnek indult, amit követ a motorkerékpár piaca is, ám ezen a fronton még kevesebb szereplő van így könnyebb betörni a piacra. Így aztán tudatosan az eladásra koncentráltam, és ennek szellemébe terveztük a motort.

Ráadásul futurisztikus külsőt kaptak. Mi alapján terveztél? Beleszólt ebbe valaki?

Több barátnak és külső szemlélőnek is megmutattam, akik az esetek 90%-ban túl futurisztikusnak és használhatatlannak titulálták, persze ettől függetlenül nagyon bejött nekik, csak nem tudták elképzelni a megvalósíthatóságát, és 10%-ban kaptam olyan tanácsokat, amiket elfogadtam és egy használhatóbb motort eredményezett, ám a design-ból nem engedtem. Teljesen saját tervezés az utolsó csavarig, és csakis olyan változásokat eszközöltem, amik az összképet nem befolyásolták.

Milyen biztonsági tesztelésen esnek át a járművek, mielőtt forgalomba kerülnek? Egyáltalán, milyen folyamaton megy keresztül egy saját tervezésű jármű, mielőtt árulni lehet?

Mivel segédmotoros kategóriába sorolható, nem szükségeltetik semmilyen biztonsági teszt a fékteszten kívül. Mindezen túl a biztonság számunkra is fontos és az elektromos motor gyártójától már eleve az elektromos motorhoz méretezett fékeket rendeltünk. Ezen felül folyamatos tesztelésen esik át jelenleg is, ami a kormányozhatóságra, fékezésre és a fékerő visszanyerésre irányul. Amikor ezen funkciók 100%-os megbízhatósággal üzemelnek, akkor jöhet a forgalomba helyezés. A segédmotoros kategória elviekben csak egy kötelező biztosítást igényel, ám minden gyártó köteles forgalomba helyezés előtt egy teszten végigvinni a járművét. Itt egy átfogó képet akarnak látni a motorról, mi miért van rajta, illetve az alap kötelező perifériák megtalálhatóak-e és megfelelően működnek (fékek, lámpák, stb). Ezen felül vannak bizonyos felső határok, amiket nem léphet át, különben nem minősül segédmotornak.

Eddig egy típusú motort gyártottál le, mennyi lesz? Hol, mikor, mennyi pénzért lehet majd megvenni a motort?

Kialakulóban lévő cégünk szellemisége, hogy egyedi limitált szériás elektromos motorokat gyárt. Ez azt jelenti, hogy minden általunk tervezett design előre meghatározott maximális gyártási számmal fog rendelkezni. Ezzel tudjuk biztosítani, hogy nem tömegterméket kap a felhasználó, illetve a brand-ünk is az egyediség miatt lesz értékesebb. Ezen designból összesen három jármű kerül legyártásra, ebből az első elkészült ugyebár, így előrendelés ellenébe további kettőt gyártunk le. A következő design egy Cafe Racer-szerű motor lesz, ebből a designból összesen harminc darab készül majd el, és egy sokkal felhasználó-barátabb motorkerékpár lesz.

Ha 25 évesen berobban valaki egy ilyen nagyszabású tervvel, amit véghez is visz, hosszú távon milyen perspektívái lehetnek? Mi az, amit te meg tudsz valósítani ebben az életben szerinted?

Nem az a kérdés, hogy szerintem mit tudok megvalósítani, hanem hogy mit tudok megvalósítani ténylegesen, mihez kapok támogatást a környezetemtől. Rendkívül nagyszabású, ambiciózus terveim vannak, amiket szeretnék véghezvinni, és ezért mindent meg fogok tenni, de abba is biztos vagyok, hogy ebből bizony több olyan tervem is lesz, amik nem jöhetnek létre. Egyet biztosan tudok, elsődleges célom a globális változások előhívása és megvalósítása, mind országos mint világ szinten. 

Mindazonáltal említésre méltóak azon cégek, akik nélkül nem készülhetett volna el a motor. A Rati Kft. a teljes költség 60-70%-át állta a projektnek, a Lemeztechnika Kft. az alumínium váz legyártását vállalta magára, a budapesti FreeDee a nagyobb 3D nyomtatott elemeket készítette el nekem, míg a pécsi Motobox sok szakmai tanáccsal látott el ráadásul a motor gumiját is ők állták! Minden cég teljesen mértékig segítőkész volt, és egyetlen dolgot szerettek volna kérni a támogatásért cserébe, mégpedig hogy elkészüljön e remekmű!  

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta