Megjelent a Revue legújabb dala!

Rovat

Megosztás

Te is tudod címmel jelent meg a Revue legújabb dala. A videó a jövőre megjelenő második nagylemezük első dalához készült.

A Revue eredeti felállásban egyszemélyes formációként 2012 óta létezik. Első elektrofunkos, house-os, soulos, popos album, a Digital Love már az új csapattal készül el. Eleinte angol nyelvű számokat készítenek, majd próba gyanánt felveszik a #szeretkezz című dalt, ami több szempontból is eltér az addigi számoktól, hiszen ez lesz az első magyar nyelvű szerzeményük, és ebben hallhatjuk először rappelni a fronténekest. A szám közönségkedvenc lesz és egyben új irányt is ad a zenekarnak, a rap egyre hangsúlyosabbá válik zenéjükben, de ez a tendencia a következő albumukon érvényesül csak igazán, amely a Jó fiúk feketében járnak címmel jelent meg 2016-ban. A lemezhez három saját rendezésű hivatalos klip is készül, az első a #szeretkezz, ami a Petőfi TV-n debütál, majd következeik a Másnap című videó, ezt is játsszák a rádiók, a videó pedig bekerül a 2. Magyar Klipszemle versenyprogramjának legjobb style kategóriájába. Nem sokkal később elkészül egy újabb hivatalos klip a De imádom , amit szintén hallhatunk rádiós csatornákon- olvasható az együttes Facebook oldalán. 

Lássuk új klipjüket!

https://www.youtube.com/watch?v=_Ys07QsTrDI&feature=youtu.be

 

Foto: Facebook

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával készült.

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta