Mi lett Benjy, a meleg bika sorsa?

Rovat

Megosztás

Benjy, az ír tenyészbika nem volt hajlandó meghágni egy tehenet sem, és mint kiderült, inkább bikatársaihoz vonzódik. Mikor ez kiderült, gazdája úgy döntött, nem hasznos tagja a bikatársadalomnak, szóval vágóhídra szeműzte Benjyt. De vajon mi lett vele?


Vannak még a világban jóakarók (többek közt a Simpson család producere, Sam Simon), akik rengeteg pénzadománnyal járultak hozzá Benjy megvételéhez, akinek ezáltal az életét is megmentették. Benjy most a norwichi Hillside menhelyen él a többi “nemkívánatos” állattal együtt. Simon meg is indokolta, hogy miért állt Benjy pártjára.

A világon szinte mindenhol felháborodást keltett a meleg bika ügye, hisz nem elég, hogy állatjogi, de melegjogi vétség is egyben, egyfajta diszkriminációnak és kegyetlenségnek vélik az emberek egy bika megölését csak azért, mert az nem tud szaporodni. Egy mozgalom is indult: #SaveBenjy, akik hivatalos kampányfilmet is csináltak. De mindenki megnyugodhat, Benjy él és virul, hála a több millió forintnak megfelelő értékű adománynak!

Talán még egyszer egy igazi torreádor kezei, illetve lábai közé kerül. Ki tudja, lehet, hogy ez Benjy vágya: több száz, vagy több ezer bikával viaskodni.

És végül a #SaveBenjy kampányfilmje:

https://www.youtube.com/watch?v=xrV63M8cLew

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta