Mindenki átélte már azt az érzést, mikor hiányzik neki valaki. Az együtt töltött idő alatt bele sem gondolunk, hogy mennyit jelentenek azok a percek, utána viszont sóvárogva gondolunk rá, hogy milyen jó lenne csak még egy kicsit a másik társaságában lenni.
Ez egy természetes emberi reakció. A kedvelt/szeretett személlyel minél több időt szeretnénk együtt tölteni. Az érték igazán akkor lesz jelentős, ha már nem vagy vele. Minél előbb szeretnéd újból látni és minél több ideig szeretnéd a társaságát élvezni.
Közösségben élünk, így kötődünk egymáshoz. Vágyunk a másik fél társaságára, vagy közelségére. Jó érzés, ha valaki van az ember mellett, akihez szólhat, akivel megoszthatja a gondolatait. Ezt mindenki igényli. Így magától értetődő, hogy a számunkra kedves emberek egy űrt hagynak maguk után, ha nincsenek velünk.
Az érzés közvetlenül az elválás után jelentkezik, valamint az utána következő rövidebb időszakban. Lehangoltság lesz úrrá rajtunk és egy nyomasztó görcs, amit csak az érintett személy tudna kitölteni. A hangulatunk ilyenkor több szintet tud csökkenni.
Azonban szükségünk is van erre. Az, hogy valaki hiányzik, csak még erősebbé teszi az iránta érzett szeretetet. Még inkább elmélyíti a kapcsolatot és biztosabb lábakra helyezi. Ha nem lenne elválás, úgy minden másképp alakulna. A folyamatos jelenlét inkább idegesítő lesz. Meg kell tudni találni azt a pontot, mikor eleget vagytok együtt, de ez mégsem tűnik soknak.
