Miért olyan különleges a vörös haj?

Rovat

Megosztás

Tudtad, hogy a vörös hajúakat máglyán égették el a középkorban, mert azt hitték, hogy boszorkányok? Vagy hogy a vörös hajúak sosem őszülnek meg? Íme, 10 dolog, amit mindenképpen tudnod kell a vörös hajúakról.

1. Hogyan jön létre a hajszín?

A vörös haj egy genetikai mutáció során jön létre. Az ezt okozó géneket mindkét szülőnek hordoznia kell, így nem véletlen, hogy a vörös hajúakból van a legkevesebb a világon.

2. Vörös hajért máglyahalál járt

A középkorban azokat, akik vörös hajjal születtek boszorkánysággal vádolták meg, és általában máglyahalál járt érte. A későbbiekben is rengeteg hiedelem szólt róluk: balszerencsét hoztak és az emberek kerülték őket.

3. A vörös haj és a kék szem

A vörös hajúak általában barna szemmel születnek. A legritkább eset a világon, ha valaki vörös hajjal és kék szemmel születik.

4. Vörös hajúak a mitológiában

A görög mitológia szerint a vörösek (főleg a nők) haláluk után vámpírrá változtak.

5. Nekik van a legkevesebb hajszáluk

Összehasonlítva a szőkékkel és a barnákkal a vöröseknek van a legkevesebb hajszáluk. Míg a szőkéknek átlagosan 110 ezer hajszáluk van, a barnáknak pedig 140 ezer, addig a vöröseknek kb. 90 ezer hajszáluk lehet, de az övék sokkal vastagabb, mint a többi árnyalattal büszkélkedő embereknek.

6. Sosem őszülnek meg teljesen

A vörösek sosem őszülnek meg teljesen, csak fokozatosan veszítenek hajszínük árnyalatából. Először szőkés árnyalatúvá válik a hajuk, majd egy ezüstös fehér árnyalatot vesz fel, de sosem lesznek teljesen őszek.

7. Közülük kerül ki a legtöbb balkezes

A vörös hajúak elég nagy arányban bal kezesek is. Náluk ez sokkal gyakrabban fordul elő, mint más hajszínű embereknél.

8. Sokkal kisebb a fájdalomküszöbük

Tanulmányok kimutatták, hogy a genetika felelős náluk azért, hogy kisebb fájdalmat képesek elviselni. Plusz sokkal nehezebben viselik el a meleg vagy a hideg vizet. Ezek is mind a mutálódott géneknek “köszönhetőek”.

9. Skóciában él a legtöbb vörös hajú

A világ kevesebb, mint 2%-nak vörös a haja, ami kb. 140 millió embert jelent. Legnagyobb arányban Skóciában fordulnak elő vörös hajúak. Itt a lakosság 13%-a viseli magán ezt a hajszínt. Ezt követi Írország 10%-kal.

10. Van saját fesztiváljuk

Minden év szeptemberének első hétvégéjén megrendezik a Roodharigendag nevű fesztivált, vagyis a vörös hajúak fesztiválját. Erre a három napos rendezvényre, amelyet Breda (Hollandia) városában tartanak, több ezer természetes vörös hajjal rendelkező embert várnak minden évben.

forrás: msn.com

Miért olyan különleges a vörös haj?
Kipróbálnád a vörös hajat?

 

Ha végeztél a cikkel, nézz bele legújabb epizódunkba!

Ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!

Kövess minket!

75,534RajongóLike
173,768KövetőKövess be
143,000KövetőKövess be
347,000FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb

Insta